a 'nem kéne' szerelem

Nocsak, mit találtam. És tetszik. Lehet, hogy itt a tavasz?

Varró Dániel: Mozi

Gyere, nevető szemü,
airwaves-es leheletü!
Bús lovagod ma terád vár
egyedül a pattogatottkukorica
szagú moziban, ahova csupa pár jár,
lépkedek ide-oda idegesen én itt, jaj,
úgy tépi a szívemet a szerelem is,
ahogyan a jegyeket a nénik.

Gyere na, hisz íme, a Nap kisütött kint,
fűt a tavasznak a láza,
vége a télnek, a depinek, a lomb is zöld,
és tele van a pláza.
Gyöngy vagy a sok bizsu-cicababa közt te,
mennek már odabent, gyönyörűm
az előzetesek, nosza, jöszte!

Kukorica, perec és a kóla kezünkbe,
zsebembe jegyért kotorászom,
így be a sor közepére, amíg megy
a halivudi jelenet a vásznon;
és míg könnybe a mozi szeme lábad,
lerúgod a papucsodat, és
a puha szék tetejére teszed föl a lábad.

Betege vagyok a szerelemnek,
a vágynak, az érintésed is éget,
amikor a kezem és a te kezed is
ugyanoda nyúl be a kukorica végett.
Fölhevít, és amikor elveszed, űrt hagy,
nem tudok én ma a filmre figyelni miattad,
olyan gyönyörű vagy.

Szép a te szemed, ugye tudod, és a szád,
és szép a te fogad és a nyelved,
amivel a popcornt ízleled,
amit a te szép kezed a zacsiból elvett;
legurul a nyakadon a kukoricamorzsa,
elnyeli ott ez a kis szakadék,
a halálban is édes a sorsa.

Két kibújó telihold a trikód
ködleple alatt a te melled,
barna, akárcsak az alkonyi fény a te bőröd,
a szoliban ilyen lett.
Jaj, milyen oktalan állat az ember,
vágy az ölében örökkön dudorodik,
és a szíve teli szerelemmel.

Cicamica, mit tegyek, annyira édes,
a mosolyod, akárcsak a kóla.
Édes a szerelem, a vágy lólába
ha néha kilóg is alóla…
Baromira gagyi ez a jelenet is éppen,
gyere szerelemnek örülni,
hajoljál össze te velem a sötétben.

Hát igen. Két hétig vártam a válasszal, és megállapítottam: ez már csak a nosztalgia. A palackposta felkavart, de valahol jól is esett. Örülök, hogy írt, örülök, hogy jól van, és örülök, hogy segített végiggondolni: én is lezártam.

És nyugtáznom, hogy ahol most vagyok, itt vagyok honn, ha értitek.

Amikor a hajótörött a szigeten levelet kap...

És ebből megtudja, hogy. A valahai kedves a távolból követi a sorsát. És örül, hogy már jól van. Boldog 2011-et kíván. Van munkája, most beteg volt, de már meggyógyult. És eddig csak az én érdekemben nem. Néha lelkifurdalása van.

És ami a sorok közt olvasható:

Jól megvan. A barátja a régen várt pasi az életében.

Nem találkozunk többet.

Dióhéjban: egy hete nézek ki a fejemből.

Hallom ám, hogy a szempillaspirál másik végén, kis kupak alatt

PILLAERŐSÍTŐ VITAMIN

-folyadék van. Ezzel kell ecsetelni a TÖRPILLÁKAT?

- Gyere be, gyere, gyere, gyere! Gyere már, siess! - A lány hangja sürgető, rémült volt, érezni lehetett rajta a bajt. A férfi kiugrott a zuhany alól, dereka köré kapta a törölközőt, és tócsákat hagyva a léptei nyomán rohant a hang felé.

A lány a hálószobában állt az ágyon, és felfelé mutogatott:

- Ott, ott, a sarokban!

- Az a pók? - a férfi nem hitt a szemének, a víz csendesen csöpögött a padlóra a lepel alól.

- Igen, vidd ki, vidd ki, vidd ki! - kis csönd, majd sértődött hangon jött a válasz:

- Azért hívtál, hogy inkább engem egyen meg? - a lány szeme-szája kikerekedett.

Aztán mindkettejükből egyszerre robbant ki a kacagás...

Nem esik, elállt már régen. A viacolor kosza alól színek bújnak elő. Igyekszem nem vonalra lépni, de túl szinkópás, abbahagyom. Szandra elgondolkodva szagolgatja a rózsát, belecsókol, a szára a combját verdesi, a farmerje szakadtan ünnepélyes, nem ott hasadt, ahol szűk, sőt. Átlép egy megtermett kutyaszart, a bokája kicsit megbillen, vékony.
Néha rám pillant, de nem szól.
A szeme körül mosoly játszik. - Mit evett rajtad Zs? - kérdezi.
Ennél az is jobb lett volna, ha én kérdezek.
- Őt kérdezd, én azt tudom, én mit ettem rajta. - Ami nem igaz, mert sosem tudtam miért, soha, senkinél. Csak azt, hogy mindenért.
- Nem tudom, nem láttam fél éve. Nekem is eltűnt.
- Telefonon sem? - kérdezem, itt akár abba is hagyhatjuk, a fene, hogy meghívtam.
- De, úgy néha. Tudod, hova megyünk? - néz rám kérdőn - mintha nem tudnád...
- Nem tudom - vallom be, - itt nem vagyok ismerős, de csak szembejön valami.
- Segíthetek? - fogja meg a kezem, és játékosan húzni kezd az úton.
Lemegyünk a tópartra, félek, ebből Hemingway lesz, nem szeretném, de nem tér le arra. Elengedte a kezem, talán érezte a húzódozásom. Megyek mellette, ő csacsog valami Siestáról, sosem hallottam, meg a sörözőről, amit tudok, hogy egyetemista korom kocsmája helyén nyílt, ahol karaokezni volt, meg haverok, buli, részegség, jókedv.
- Te mit énekeltél? - kérdezem közbe, elvágva a nem ismert arcokból szőtt sztorikat.
- Keshától, Get In Line, tutira nem ismered. - szökell egyet rám sem nézve. - Ha sokat iszom, nagyon bírok énekelni.
- Nem, tényleg le vagyok maradva a maiakban - vallom be. Odahúz egy padhoz, kényeskedve ráfúj, és lehuppan. - Na mi lesz? - billenti oldalra a fejét, hajszálai feltöltődve önállósítják magukat. Leülök, és végre Zs a téma. Valahonnan zene tör át a forgalom moraján.

Mesélt Zs gyerekkoráról, a szülőkről, a konfliktusokról, a suli utáni időkről, a munkáiról - sok mindent tudtam, sokat másképp, sokat egyáltalán nem hallottam - most sem biztos, hogy akartam, de nemigen volt választásom.
Szandra szerepelt. Izgett-mozgott, a karomra tette a kezét, a haját hátravetette, a fülbevalója halkan csörrent egy-egy hirtelenebb mozdulatra, nekem eszembe jutott az a régi autóreklám, az olajozással, elmosolyodtam, Szandra hálásan nyugtázta, és kezébe fogva a két kezem, szemembe nézett:
- Zsuzsi úgy szeretett veled lenni! - Na persze, ezt én is tudtam. - És úgy sajnálja... - mondta, jelentőségteljesen megnyomva az úgyokat.
Felálltam, Te nem vagy éhes? De, menjünk, és tovább fecsegett fiúkról, csajokról, Zsuzsiról. Majd egyszercsak mondat közben megállt, rámnézett, - te jól kitértél az előbb a téma elől!
- Ööö, én? Milyen téma elől?
- Hát, hogy mit érzel Zsuzsi iránt!
- Szerinted, miért vagyok itt? A többi nem tartozik másra, csak Zsuzsira.
- Ok, akkor hagyjuk, úgyis tudom - bólintott nagy komolyan, és bementünk a vendéglőbe.
Erről csak annyit, hogy ő szilvás ciberelevest evett vaniliafagylalttal (a levesben volt a fagyi), majd bedörgölt egy hatalmas adag húsos kaját - nem néztem ki belőle ezt az étvágyat.

Abban maradtunk, hogy megpróbál beszélni Zsuzsival, és felhív valamikor - persze szigorúan munkaidőben, jó? - nézett rám bennfentesen.

- Jó, nyugtáztam beletörődőn.

Vajon eléggé ismerem-e magam?
Tudom-e, mit miért teszek?
Állok egy meki előtt, miért?
Kinek bizonyítok, mire számítok? (Ki jön majd erre?) Miért énnálam van ismertető jel? Mondattam volna vele egy sálat, egy táskát, egy újságot... Lépcsőházi aggyal vert az isten.

150. poszt!

"Szia, Papus vagyok.Látom, szia. Mi volt, hogy nem hívtál?
Nocsak, elmentettél? Semmi, vidéki munka.
Persze. Mikor tudsz jönni?Hová mikor?
Itt a Móricznál." (emlékeztetőül: Zs is itt lakott a közelben)"Ok, akkor meghívlak egy kávéra, találkozzunk a meki előtt. Miről ismerlek meg?Hozz egy rózsát!Ne csináld, valami kevésbé...Mikor tudsz jönni?Mondjuk... (lapozás a háttérben) péntek délután? Kettő? Neked jó?
Okcsi. Kereslek a virággal!
Helló!
Szia!
"

(az időpont, a hely és a szószerintiség majdnem)

"
Szia, én Papus vagyok. Szandra?
Szia, tudtam, hogy felhívsz, vártam már.
Igen, mert szeretnék valamit hallani Zsuzsiról, januárban úgy eltűnt mindenhonnan, és én akkor megígértem, hogy nem piszkálom. Ő meg azt ígérte, hogy levelezünk (tudod, "maradjunk barátok").
Persze, ő azt komolyan gondolta, de tényleg. Csak nagyon féltékeny a HCs. Elolvasta a leveleket is.
Tudom, akkor még voltam, de bíztam benne, hogy Zs megoldja...
Meg akarta, de nem ment. A telefonját is feszt túrta, úgyhogy Zs törölt belőle mindent.
A verseimet is?
Te, azokon milyeneket röhcsiztünk (sic!).
Hát, nem Nobel-díjas remekek...
De, nagyonis tüncik, Zs örcsizett nekik.
Örcsizett? Ez jó. Te figyelj, és még együtt vannak?
Igen, eljegyzés is volt, tudod, apuci kicsi lánya, ha eljegyzik, Zs is meg HCs is úgy berúgtak, megadták a nevét a partynak :)
Mi? mi volt?
Á, bunyó is, meg minden, nem felejtős.
És... szerinted hagyjam Zs-t?
Bocsi, le kell raknom, jöttek.
Talcsizzunk, úgy jobb, jó?
Nem lehetne...
Ne most, hívj hétfőn, OK?
OK. Szia!
Puszika!
"

(nem szó szerinti, de igyekeztem - ha nem lenne szövegösszefüggés, bajban lettem volna...)

Égek, mint a rongy.

Persze, hogy jól emlékeztem, Szandra. Ő ugyan Szandit ír, de nekem ezzel a névvel szemben averzióim vannak (mint mostanában az Annácskával is, szerencsére az sincs a környezetemben, olyan pedofilos), nekem marad a távolságtartóbb Szandra.

"Szia Papus!

Tudok rólad, Zs. mesélt! Persze csak jót :).

Beszéljük meg szóban, mit akarsz a telcsim *0 ***-*719, bármikor hívhatsz!

Puszika

Szandi"

Újabb lépcső, amin fel kell lépni - kell ez nekem? Miről cseverésszek egy ismeretlen kiscsajjal? Meg egyáltalán... Egyszerűbb lenne mindjárt Őt felhívnom.

Heuréka! A levelekkel jól elvoltam, meg a géméles beszélgetésekkel, alig van 300 sor alatti köztük.

Elkeserítő volt újraolvasni. Nabokov naivitása, az elrendeltetettség tudata, a farokvezérelte férfi, a lány ravasz körmönfontsága.

Az egymás melletti elbeszélések.

A meg-nem-értett gondolatok, a korosztályi-  és a kultúrköri távolságok.

A kicsinyes napi érdekek, és a mi lesz jövőre távolsága.

A lángolás ragyogása és a nesze, vazze, cinizmusa. Máig nem értem.

Rengeteg apró mozaik mindkettőnk életéből - igen, az enyémből is, vajon összeállnának valakinek egy ép korsóvá?

Az övéi valamilyen ívet kirajzolnak, honnan indult, hova jutott, miért így él, miért így tervez, mik a félelmei, mik a vágyai. Hol van az a lány, aki otthonról elindult?

Miért a konfliktus a szülőkkel? Miért a munkahelyükig elérő hullámok? Hol van apuci pici lánya?

És mégis varázslatos, tűnt világba ereszkedtem le...

Hát ezek. És nem csak ezek. Közben jöttek-mentek kis filmecskék, zenét küldtünk, linkeket érdekes oldalakról. Egynél nem volt elővigyázatos: továbbításkor nem törölte ki, akitől kapta. Az a barátnő, aki a gerincével kínlódott, valami gyulladás, amit elkezeltek, a nyár elején maradt el  vagy csúszott randink, mert orvoshoz kísérte őt Zs. Sokat volt szegény ágyhoz kötve, kínlódott a járással, a munkájából kicsúszott, hallottam róla, tetszett Zs. ragaszkodása hozzá, tetszett, ahogy segítette, akkor is, amikor az én rovásomra történt. Amikor tavaly október 23. előtt járt nálam, meglátogatta. Gondolom, énrólam is tud valamennyit, lányoknál ez nem kétséges. Orvost ajánlottam neki, címmel, telefonszámmal - erre biztos emlékszik, ha nem találkoztunk is.

Csak egy email-cím, a neve sem derül ki belőle, talán Szandra?

"Szia!

A tavalyi év nyarán PCZs a barátnőm volt. Sokat mesélt Rólad. Remélem, azóta rendbe jöttél.

A segítségedet szeretném kérni. Zs, amikor ráakadt HCs-ra, akkor megvált tőlem. Szeretném újra felvenni a kapcsolatot vele, de úgy, hogy ne okozzak ezzel szükségtelen bonyodalmat. Ezért nem hívhatom fel bejelentés nélkül. Tudsz nekem segíteni? Ugye, ez egyelőre köztünk marad?

Köszönöm, Papus."

Égek, mint a rongy.

Hiába. Hiába szereztem meg A. telefonszámát, aki Zs munkatársa volt még tavaly, a hívott számon előfizető nem kapcsolható - gondolom, a céges telefonok átka: munkahely-cserénél telefonszám-csere is jön.

Lelombozott a dolog, majdnem biztosra vettem, hogy beszélünk, és amilyen kis pletykafészek A., mindent elmond Róla - és amint letettem a telefont, Neki is. Vannak az életben biztosan bekövetkező események. Éppen ezért napokig készültem, forgattam a gondolatokat, csiszoltam a mondatokat, végigvettem, mire kérdezzek rá, rövid kutyanyelven emlékeztető, csak azért, nehogy elvigyen az A.-ból áradó szófolyam:

"Mizujs? Meló?

Kutyád? Esküvőd?

Tudsz Zs-ről?

Dolgozik? Jogsija? Szülei?

Párja?

Felhívhatom? Szerinted?"

Ezek után "a hívott számon előfizető nem kapcsolható". Megismétlem a hívást, ugyanaz, akkor el sem ütöttem a számot - a tavalyi híváslistában is ez szerepel, ezen hívtam A.-t, amikor egyszer meg kellett valamiért kerülnöm Zs-t...

A francba.

Két napja magam alatt vagyok, pörög az agyam, úgy tűnik, nem akarom feladni, lovalom bele magam a találkozásba. A várakozás gyönyöre tölt el, ennek nem lehet csak így vége.  A vadászkutya ösztöne tölt el, ezt nem lehet már itt feladni. Kell, hogy legyen megoldás - ha Őt hívom közvetlenül, az kínos lehet, nem tudok semmit Róla és a párjáról, egy rossz mondat, egy rossz vagy félreérthető reakció, és elvágtam, ezt a lehetőséget elvetem. Az iwiwről törölte magát még a tavasszal, annyival a szakításunk után, hogy nem gondolom, miattam lett volna. A net*-on ott van, de nem lépett be 2009 áprilisa óta.

A telefonszámára rákeresve csak a szobanövény-hirdetés jön elő, meg a korábbi álláskereső hirdetések az archívumból. Email címére nem küldhetek, az is kínos lehet, az utolsó időkben a párja olvasta a leveleit a gémélen, na ez is milyen már...

Újra olvasom a leveleit, hátha kipattan valami ötlet. Folyt. köv.