a 'nem kéne' szerelem

Zsuzsi jól van, éli világát, a párjával pörögnek. Közben én is kaptam két levelet Tőle, és beszéltünk is.

The galway's girl

A mai napon két, a szívemnek kedves nő élete fontos eseménye zajlik:

leánygyermekem a félévét próbálja menteni,

Zsuzsi pedig vizsgázik délután.

Én nagyon szurkolok Nekik:
HAJRÁ, LÁNYOK!

(kicsi szívem vélük dobog, na!)

az eredmény: 0:1 eddig :(((

(Kővágószőllősi homokkő csiszolat)

El kell menni itthonról, hogy megforduljon a világ: ágyba kapjam a kávét!

(Finoman utalnék a párhuzamra Zsuzsival, megállapítható a szabály: itthon én viszem ágyba, máshol én kapom oda?)

Zsuzsannám eltűnt a kibertérben, csütörtök dél óta nem hallok Felőle, akkor éppen háziasszonykodott, takarított és főzött, csupa pépeset, úgymint túróscsusza és almáspite, én meg a világ másik felén vagyok; megbeszéltük a jövő keddet, a suliját, a háziasszonyi lét problémáit, a váratlan állásvesztés keserveit és az új állás szerzésének valamint a fixidős munkába beállás várható nehézségeit.

Úgy tűnik, keddig nem én kötöm le a gondolatait :(, tudom, hogy feleslegesen aggódom.

Az itthoni lét elviselhetetlen kettősségéről.

Sokat (mit sokat: rengeteget) dolgozol, persze ebben a blogírás meg a levelezés is benne van. Meló is van doszt, itt az évvégi hajrá (na emiatt pont nem panaszkodsz), a "kiküldetések" miatt kiesik majdnem egy munkanap, azt is be kell hozni valamikor, általában este-éjjel.

Egyébként pedig a párod elvakult, és szeret – van lelkifurdalásod, emiatt van. Kényezteted is, amennyire energiádból futja. Nem gondoltad volna, és ezelőtt sehol nem találkoztál-hallottál ilyenről, hogy a vele való kapcsolatod legnehezebb része beszélgetni.

Te egy másik világban élsz, folyamatosan a Kedvesre gondolsz, azt tervezed, hogyan találkoztok, ő fut a háttérben folyamatosan. És aztán ülj le esténként beszélgetni valakivel, aki közel van hozzád, ismer, kíváncsi is, és beszélgess vele: de pont ARRÓL nem lehet. Puff.

Akár komment is lehetne  titokka blogjában...

Tfh. elmész a pároddal vásárolni.

Ő kiválaszt egy blúzt, és boldogan belibeg a próbafülkébe. Hallod kintről a ruhák suhogását, de várakozásoddal ellentétben nem mutatja meg magán, hanem rövid idő múlva kiviharzik, és rád sem pillantva visszaakasztja a helyére a darabot.

Ha ezek után te -legyünk eufemisztikusak: óvatlanul- "galambom"-nak szólítod, mint még talán soha, ő pedig attól kezdve vérig sértődve bojkottálja a veled való kommunikációt, hát igen, eltaláltad a visszaakasztás okát.

Már megint sokat jár a szám.

Valószínű a hamis biztonság illúziójába ringatom magam.

Valamelyik nap a lányom és G beszélgetünk, és én elújságoltam az egyik blogon olvasottakat. Meg azt is, hogy hozzászóltam, mire a bloggerina visszaírt, és elmondta, hogy a blogja a disszertációjához való adatgyűjtés céljából született, nem sokára hozzáfog, reméli, amit írtam, igaz, és így felhasználhatja.

Na kb. itt rájöttem, hogy kuss, most remélem, egyikük sem lesz kíváncsi a blogra, mert onnan csak egy természetes kattintás ide :(.

. Hazaérkezés után azonnal a mélyvízben, G a lakásba belépéskor hívott, hogy menjek elé.

Elugrottunk a közeli plázába, a csirkés katonánál ettünk egy jó csípőset. Közben G mesélte az elmúlt 2 nap történéseit, komoly képpel hallgattam is meg nem is. A szemem sarkából figyeltem a képernyőn a reklámot, a Fel! előzetese ment többek között. Ettől nem ment jobban a figyelés, különösen, hogy egyik poénnál elnevettem magam - ez zavart okozott, mert épp nem vidám résznél tartott. Persze el kellett mesélnem a reklámot, sikerült viccesre venni a figurát, hihető volt, hogy ezen nevettem. Brr...

Utána mintaférjként bekísértem két ruhaboltba is. Megállapítottam, amíg válogatott, hogy az eladólányok kiválasztásánál mintha már szakmai szempontok is érvényesülnének, lehet, hogy fejlődünk?

Végigasszisztáltam a próbát is, majd mindent visszaaggattam a helyére - a sikertelenségben nem volt szerepe a mérsékelt érdeklődésemnek.

Ez már annyira hétköznapi, hogy kissé szégyellem publikálni.

Hétfőn hazaérve első dolgom volt ellenőriznem a jelszó-megjegyzés beállításait, mindkettőnk gépén...

Később tovább beszélgettünk a dolgokról, autózás közben, hivatalos ügyeink fogytán. A lány (legyen E) nagyon ügyes, megállapítottam.

A lebukás után persze volt nagy üvöltözés, meg minden, de - ezt én tanúsíthatom - ennek semmi hatása nem volt a férfilélekre. Arra, amelyik addig is, és aztán is természetesnek tekintette a barátnő mamája által pár hónapja megfogalmazottakat:
-Lásd be, kislányom, a fiúdnak nem a hűség az erős oldala.
A srác, anélkül, hogy erről tudott volna, mindent megtett, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak, teljes sikerrel.

De innen szép győzni, mert nem hittem volna, hogy megingatható ez a természetesség.

Este E már megengedte, hogy a fiú érte menjen a munkahelyére, majd együtt hazamenjenek. Ott aztán nagyon komolyan és visszafogottan, mint egy üzleti tárgyaláson (ezzel nem pejorálni akartam sőt), előadta a feltételeit. Ezek jól elképzelhetők, így egy kivételével mellőzöm őket. Az az egy pedig az volt, hogy fel kellett hívni az exet kihangosított telefonnal, és elköszönni tőle. Ezt a srác hajlandó is volt megtenni, de az ex a vonal végén időben ráérzett a szituációra, gratulált E-nek, amiért ilyen ügyesen rángatja a fiút, majd letette a telefont.

Utána E elmondta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor átsiklik a csalás fölött, a fiú jó lesz, ha összeszedi magát, és eldönti a prioritások sorrendjét az életében.

Mindezt olyan hihetetlen nyugalommal, csendesen, korrektül előadva, hogy a srác a végére - és ez még reggel is kitartott - határozott lelkifurdalást kezdett érezni a történtek miatt.

Erre mondtam, hogy ügyes. A telefonálás is jó ötlet, de a nyugalom még jobb, a szokásos üvöltözés csak dacot és ellenkezést váltott volna ki. A srác hétfőn egész nap csak azon bosszankodott, hogy lehetett ilyen h*lye, hogy így lebukott, másnapra mintha kicserélték volna, a tett maga vált a bosszúság tárgyává.

Hölgyeim, tanuljatok.

Egyetlen leányom két havi - nehezen viselt - szingli-lét után ma randevúra megy!

A titokember után egy rendőrrel.

Nem ő az egyetlen, aki egyenruhás emberhez vonzódik. Lehet, hogy én is egyenruhába bújok :)

Családlátogatásra készülünk szombaton, ottalvós, ruhát pakolunk.
G előveszi a pizsamámat a fiókból:
-Ez hogy van berakva?
-Egyszer aludtam benne Debrecenben.
Mire felnéz:
-És egyszer nélküle. - Elfordul vele, teszi a táskába, nem néz rám.

Boszorkány, ha mondom.

Nem tervezett események teszik az életet fűszeressé. Csütörtök este Zs-nek felkínáltam a választást, eredetileg a Bajor Sörözőt gondoltam színház utánra, de mivel annyira tetszett neki az előző alkalommal, úgy éreztem kötelességem.

Naná, hogy a Kríziát választotta, miként a helyében (fele annyi információ birtokában) én is azt tettem volna, és ezt tudtam előre :).

Másnap, pénteken házassági évforduló, elég szép, kerek szám, G szerint megnézhetnénk a Kríziát. A névnapomon oda szeretett volna vinni, aztán felhívta a Shalimart, ő sem tudja, miért, nade most! Ezért bízta rám.

Felhívtam, foglaltam, elmentünk. A tegnapi pincérünk meglátott, elmosolyodott, aztán átnézett a vállam felett, és hivatalosra váltott: Milyen névre foglaltak asztalt? Megmondom, lesegítette a kabátokat, majd intett a kollégájának. Aki leültetett minket oda, ahol először G-vel itt vacsoráztunk, sok éve, megismerkedésünk hajnalán. G nem hagyta ki, mi volt az akkori nap emlékezetes kérdése: miben alszik, hálóing vagy pizsama? Képzelhető, hol tartottunk akkor, ha zavarba jött, ettől én is... Régi szép idők.

Rákérdeztem a bárányra, volt, így azt kértem. G vacillált, ajánlottam a kacsát, tudom, hogy szereti, és tényleg. Ebbe is beleettem. Bor, ami mindig.

Egész este a családon rágódtunk, van pár dolog, amin G nem tud túllépni, én meg próbálom nyugtatni, nem fűteni, krenkolja magát eleget. Ezzel együtt jól telt, bennem a feszültség lassan elcsendesedett, valószínű a pincértől volt, nehogy hülyeséget mondjon - tudom, hogy ennél dörzsöltebbek...

Ott ültem két óra hosszat, szemben az asztallal, ahol Zs-vel ültünk először, és folyton ő járt az eszemben. És bármily furcsa, ezzel együtt jól éreztem magam G-vel, és ő is velem - szimultánt még egyáltalán nem játszottam, rejtett tehetség lennék? (Ez olyan blikkfangosra sikerült, nehogy holnap bekerüljön a legjobb utolsó mondatok gyűjteményébe...)

Nagy baj, ha boldog vagyok?

Aggódom Anyukámért.

Hetvenegynehány éves, és az utóbbi pár hónapban rohamosan romlani látszik.
Semmire nem emlékszik, amiről beszélünk, de váltig állítja, hogy nem is volt szó róla.
Nem tudom, hogyan fogadtatjuk el vele -ha ez állapot-, hogy az önállóságából fel kell adnia valamit, pl az autóvezetést legelőször?

Nehéz lesz. Ennek a betegségnek hagyománya van a családban. Az együtt-nem-működésnek elsősorban.

Üdv.
OFF: (Nagyobb rakomány famintás háttérkép esett le a kamionról, soká fog elfogyni).
Tegnap itthon sem voltam, gép látóhatáron belül sem, és 70 (!) látogatóm volt. Köszönöm, megtisztelő. /OFF

Fura érzés hazajönni Debrecenből, és egy-két óra elmúltával itthon tenni a szokásos férji-családfői kötelezettségeket. Ilyenkor mindig el vagyok anyátlanodva, biztos sajnálom is magam kicsit, hogy ott kellett hagynom Zsuzsannámat, és nagyon lassan múlik ez az érzés.

Nehéz eldönteni, mi a jobb, amikor ripsz-ropsz belecsöppenek a taposómalomba, vagy ha van idő a sebeimet nyalogatni, és szépen lassan alkalmassá válok bármilyen tevékenységre?

Ma az előbbi változat valósult meg, igaz, én provokáltam. Tudtam, hogy G műkörmöshöz megy, ezért Pestre érve dobtam egy sms-t felajánlva szolgálataimat. Ez el is fogadtatott, így a munkahely előtt vártam háromnegyed kettőkor. Innen pörögtek az események, ki a körmöshöz, utána ÖTYE-parti, ahová vinnie kéne valamit - megveszed, ugye, nekem már sietnem kell, mert kések? Cukrászsüti kéne, de hol van cukrász az alvótelepen? Miután két fantomcímet megnéztem (ahol az elmúlt 10 évben működött már cukrászda), rábukkantam egyre, úgyhogy megvettem. Aztán beadtam a pakkot a körmöshöz. Kíváncsi leszek, ma kiről-miről beszélgetnek :), ha olyan, beszámolok.

Amikor már búcsúztam, kérdezte, elmegyünk-e valahova, ha végez a csajokkal? Csak annyira futottam, hogy ma ne várj tőlem kreativitást, szólj, ha menjek érted. Aztán beszaladtam a zőccségesbe gyümölcsért, magamtól. Lehet, hogy alábecsültem a kreativitásom?

Tíz perc alatt lettem bűbáj és mintaférj. Mit tesz a rutin :)

Debrecenben jobb volt. Nem azért, mert ott a számra sem kellett vigyáznom.

Sziasztok.
(A háttér saját fotóból)
Tegnap történt, hogy végigmelóztam a napot ahogy kell, félig sem végeztem el a dolgaimat, amikor kedves lányom sos hívott kerékpárlánc (mint utóbb kiderült, -lakat) ügyében. Apa kocsiba, úgyis untam a banánt bent, tűz, a benzinkútnál felvettem.

(Zs volt lakása mellett :))). Ezt elég volt nekem tudnom. Hogy lehet ekkora nosztalgiám az után a lakás után? Semmi negatív élményem nincs róla... Összehasonlítva a mostanival, ez sok mindent megmagyaráz - még ha nem is lakáson múlik.

Kapott valakitől egy lakatot hosszú lánccal, és ezt kellett megszakértenem. Szerintem jó, ha meg el akarják vinni, úgyis viszik. Ezt sem rejtettem véka alá... Meg is kaptam, hogy nem ezért hívott.

Miután ez ilyen jól sikerült, nem kellett elmennünk venni egy újat. hirtelen időmilliomos lettem. Leányzó hazaröptetve, én vissza. Kis szaladgálás következett, már a múlt héten kitaláltam, szerdán mi lesz Zs ajándéka, na kitalálni könnyebb volt, ahogy az lenni szokott. Már bentről végigböngésztem a webshopokat, de nem nyert, nem kis részben a bankkártya fölös használata okán.

A harmadik-negyedik üzletben összejött, majd hamar kiderült, nem minden a külcsín, csak a szakember dolgát nehezítettem meg. Azt mondta, 50%, hogy sérülés nélkül megoldja a kérésem. A másik 50 esetén nem kell kifizetni. Na ennek aztán örültem, ha már megvan és dobhatom ki. Végül sikerült, ügyes volt a srác, nem lett baja a cuccnak. (Majd csütörtökön egy mondatot ide beszúrok,nehogy most lelőjem a poént Zs-nál, nem nulla az esélye, hogy feljön olvasni - szia Drágám!).
Amiről szó van, az egy Zippo öngyújtó, rózsaszín-pink közötti színben, zománcozva. A 'srác' aki ügyes volt, gravírozta rá a monogramot, reklám a Mister Minitnek.

Szóval jól elsz*rtam az időt a szaladgálással, a várakozással, stb. Mint ki jól végezte dolgát, megyek haza. G nagyon furcsa volt, legalábbis furán nézett, vajon miért?? Egy órámba telt, amíg rájöttem, hogy évfordulónk van, N éve ezen a napon volt az első randink (már húsz éve ismertük egymást, de addig fel sem merült a közeledés...) És egész nap nem jutott eszembe, sőt roppant elégedetten mászkáltam, hiszen minden fontosat frappánsan megoldottam... És belül vigyorogtam, mint egy jóllakott óvodás. Eddig.

Puff, ezt jól elszúrtam. Pedig szombaton egyszer beugrott, hogy figyelem!!! közeledik!!! Az egész este mosolyszünettel telt, semmim nem volt itthon, és leblokkoltam, semmi épkézláb ötletem nem volt. Főként, hogy megint 10-ig dolgozott (ne kérdezd, melyik volt előbb).

Ezért ma, sugárzó arccal, egy csokorral toppantam be, annak örömére, hogy már N év, 1 napot kibírt velem. És G nagyon örült...

Ma indulás előtt Zs-t elkaptam a chaten, beszélgettünk vagy öt percet, ő is, én is épp indultunk, de nagyon jól esett, hogy csevegett velem, már hiányzott, vasárnap reggel óta nem adott életjelet, nekem ez hosszú... Még 25 óra és Nála vagyok. Hiányzik, sokat jár a fejemben.

Nem kapott színházjegyet, majd legközelebb. Ha találkozunk, nem tudom, tudja-e, hogy nekem tökmindegy, mit csinálunk. Neki nyilván nem, persze egy hangulatos vacsi nekem sosincs ellenemre.

Csattanó

G nem emlékezett az évfordulóra. Akkor miért a mosolyszünet? Vagy az egészet csak a lelkiismeretem játszotta velem? Ilyen az, amikor az egyensúlyozás is sikerül, meg a leesés is, egyszerre... garantált tapsvihar.

Helló.
Mici nénit az ifjabbak kedvéért lásd a Linkek között.

Ebéd után eldőltem, mint egy krumpliszsák, aludtam majdnem 2 órát, ez helyreállított és megteremtette az átmenetet az OTT és az ITT között. Azóta mintaférj, -apa, -stb vagyok (nem kívánt törlendő). Még abból a borzalmas gyógyteából is ittam egy pohárral, a megalkuvásnak nincs határa - vagy még nem értünk el addig... Nagyon jókedvem van, vág az eszem, ez tetszik G-nek, tökéletes az idill és a harmónia - ő már annak is örül, hogy végre itthon vagyok, vele. Az én jókedvem oka (lásd A tizenkettedik cím alatt) meg a vacsora és az éjszaka Zs-vel, a délelőtti társasjáték, amiben kétszer megvert, egyszer döntetlen lett, ilyen még nem fordult elő, mióta megvan a játék. Meg valahol tudat alatt bizonyára az is, hogy megúsztam a pesti randit... Mindenesetre nem csinálunk belőle rendszert, csak akkor, ha hétközben lehet összehozni.

Este gyerekinvázió volt-négyből végül kettő jött el, a többi ki sem mentette magát. Mindent felettek, felittak, beszélgettünk majd elhúztak. A lányom azzal indított, hogy mindenki hazudik. Bólogattam, tudom, és csak én tudtam, mire gondolok. Nála itt egy bonyolult történet következett egyetemről, dékánról, bolognai rendszerről, TO és az IQ egymást kizáró voltáról, végülis igaza van. Vagy lenne, ha. Ha négy év után nem a második tanév végénél tartana huszonsoksok évesen, és nem lett volna közben egy rendszerváltás az oktatásban (bologna-system). A kövületek, mint ő meg szívnak, mert már nincs az a szak, az a tárgy stb.

Napközben beadagoltam a szerdai konferenciát, óvatosságból Miskolcra. Van róla papírom is, óvatosan kitöröltem belőle a helyszínt (Bfenyves). Majd elővillantom egyszer. Csak egy éj, nem kettő, mondtam, szemem sem rebbent. Szeretem G-t, jó vele élni. Szeretem Zs-t, jó vele lenni, máris hiányzik. Pofátlan vagyok. Mindenki hazudik? Ha magamból indulok ki, igen.

A héten elolvastam mindent Szabó Lőrincről és a szeretőjéről, Vékes Erzsébetről. Már pár éve megtettem, akkor nem tudtam elképzelni (1) a megalkuvásnak azt a szintjét, ami ahhoz kellett, hogy mindenki elfogadja és végig jó képet vágjon hozzá (bár ezt nem tudhatjuk). Mégis: milyen érzés lehetett a feleségnek elolvasni A huszonhatodik év ciklust? Milyen érzés a fiának, Lócinak? Most SzL a Fiumeiben, VE a Farkasréten, de lehet, ez már mindegy, ahol vannak, együtt vannak. Jó lenne hinni.

(1) Az a baj (egyedfejlődés rulez), hogy már el tudom képzelni, napi gyakorlat szinten is.