a 'nem kéne' szerelem

Off karácsony.

Szeplőkről beszélgettünk. Valaki azt mondta, hogy nem szerette a saját szeplőit fiatalabb korában. Mára megbékélt velük, elfogadja őket. Nekem ezt nehéz elképzelni, de én nem nő vagyok-egy nő mindig másként viszonyul a saját testéhez. Akkor is, ha van mellette valaki, aki nem mulasztja el felhívni a figyelmét a szépségeire...

Zsuzsinak is vannak diszkrét kis szeplői az orrnyergén és a szeme alatt. Annyira diszkrétek, hogy az első pár alkalommal - amikor zárt helyen, mesterséges világításnál találkoztunk -, észre sem vettem őket. Bezzeg, amikor kimentünk a napra! Legközelebb nem mulasztottam el megcsókolni őket, s egyben Zsuzsannám szemét, szemhéját, szempilláit. Mondanom sem, kell, imádom őket, egyenként mindet.

A tél kezdi eltüntetni-halványítani a szeplőket, de azért látszanak, mosolyognak ha Zsuzsi mosolyog,  felragyognak és kihunynak, kacagnak és elbúsulnak,  simogatnak és karcolnak, szóval nagyon szerethetők most is.

Lázár Ervin írt szépen a szeplőkről, arról, hogyan kell megszeretni őket. Én megfogadtam :)

On karácsony (nehéz megállni)

Ha mára vége a takarításnak, főzésnek, ajándék-vásárlásnak és csomagolásnak, vedd le a polcról (vagy a fenti linkről) Lázár Ervint, és leülve olvass pár percet. Ha átsuhan közben feletted valami, igen, az egy angyal volt.