a 'nem kéne' szerelem

Nem esik, elállt már régen. A viacolor kosza alól színek bújnak elő. Igyekszem nem vonalra lépni, de túl szinkópás, abbahagyom. Szandra elgondolkodva szagolgatja a rózsát, belecsókol, a szára a combját verdesi, a farmerje szakadtan ünnepélyes, nem ott hasadt, ahol szűk, sőt. Átlép egy megtermett kutyaszart, a bokája kicsit megbillen, vékony.
Néha rám pillant, de nem szól.
A szeme körül mosoly játszik. - Mit evett rajtad Zs? - kérdezi.
Ennél az is jobb lett volna, ha én kérdezek.
- Őt kérdezd, én azt tudom, én mit ettem rajta. - Ami nem igaz, mert sosem tudtam miért, soha, senkinél. Csak azt, hogy mindenért.
- Nem tudom, nem láttam fél éve. Nekem is eltűnt.
- Telefonon sem? - kérdezem, itt akár abba is hagyhatjuk, a fene, hogy meghívtam.
- De, úgy néha. Tudod, hova megyünk? - néz rám kérdőn - mintha nem tudnád...
- Nem tudom - vallom be, - itt nem vagyok ismerős, de csak szembejön valami.
- Segíthetek? - fogja meg a kezem, és játékosan húzni kezd az úton.
Lemegyünk a tópartra, félek, ebből Hemingway lesz, nem szeretném, de nem tér le arra. Elengedte a kezem, talán érezte a húzódozásom. Megyek mellette, ő csacsog valami Siestáról, sosem hallottam, meg a sörözőről, amit tudok, hogy egyetemista korom kocsmája helyén nyílt, ahol karaokezni volt, meg haverok, buli, részegség, jókedv.
- Te mit énekeltél? - kérdezem közbe, elvágva a nem ismert arcokból szőtt sztorikat.
- Keshától, Get In Line, tutira nem ismered. - szökell egyet rám sem nézve. - Ha sokat iszom, nagyon bírok énekelni.
- Nem, tényleg le vagyok maradva a maiakban - vallom be. Odahúz egy padhoz, kényeskedve ráfúj, és lehuppan. - Na mi lesz? - billenti oldalra a fejét, hajszálai feltöltődve önállósítják magukat. Leülök, és végre Zs a téma. Valahonnan zene tör át a forgalom moraján.

Mesélt Zs gyerekkoráról, a szülőkről, a konfliktusokról, a suli utáni időkről, a munkáiról - sok mindent tudtam, sokat másképp, sokat egyáltalán nem hallottam - most sem biztos, hogy akartam, de nemigen volt választásom.
Szandra szerepelt. Izgett-mozgott, a karomra tette a kezét, a haját hátravetette, a fülbevalója halkan csörrent egy-egy hirtelenebb mozdulatra, nekem eszembe jutott az a régi autóreklám, az olajozással, elmosolyodtam, Szandra hálásan nyugtázta, és kezébe fogva a két kezem, szemembe nézett:
- Zsuzsi úgy szeretett veled lenni! - Na persze, ezt én is tudtam. - És úgy sajnálja... - mondta, jelentőségteljesen megnyomva az úgyokat.
Felálltam, Te nem vagy éhes? De, menjünk, és tovább fecsegett fiúkról, csajokról, Zsuzsiról. Majd egyszercsak mondat közben megállt, rámnézett, - te jól kitértél az előbb a téma elől!
- Ööö, én? Milyen téma elől?
- Hát, hogy mit érzel Zsuzsi iránt!
- Szerinted, miért vagyok itt? A többi nem tartozik másra, csak Zsuzsira.
- Ok, akkor hagyjuk, úgyis tudom - bólintott nagy komolyan, és bementünk a vendéglőbe.
Erről csak annyit, hogy ő szilvás ciberelevest evett vaniliafagylalttal (a levesben volt a fagyi), majd bedörgölt egy hatalmas adag húsos kaját - nem néztem ki belőle ezt az étvágyat.

Abban maradtunk, hogy megpróbál beszélni Zsuzsival, és felhív valamikor - persze szigorúan munkaidőben, jó? - nézett rám bennfentesen.

- Jó, nyugtáztam beletörődőn.

Vajon eléggé ismerem-e magam?
Tudom-e, mit miért teszek?
Állok egy meki előtt, miért?
Kinek bizonyítok, mire számítok? (Ki jön majd erre?) Miért énnálam van ismertető jel? Mondattam volna vele egy sálat, egy táskát, egy újságot... Lépcsőházi aggyal vert az isten.

150. poszt!

"Szia, Papus vagyok.Látom, szia. Mi volt, hogy nem hívtál?
Nocsak, elmentettél? Semmi, vidéki munka.
Persze. Mikor tudsz jönni?Hová mikor?
Itt a Móricznál." (emlékeztetőül: Zs is itt lakott a közelben)"Ok, akkor meghívlak egy kávéra, találkozzunk a meki előtt. Miről ismerlek meg?Hozz egy rózsát!Ne csináld, valami kevésbé...Mikor tudsz jönni?Mondjuk... (lapozás a háttérben) péntek délután? Kettő? Neked jó?
Okcsi. Kereslek a virággal!
Helló!
Szia!
"

(az időpont, a hely és a szószerintiség majdnem)