mese a csodáról bejegyzései

Úgy nyúlt hozzám, mint a mohó, de intelligens jó tanuló, mint az ovis, aki már tud késsel és villával enni, mint aki felhúzza az ingjét a karján, és nekilát a nagy lakomának.

Még sohasem kaptam szeretkezés előtt virágot. Engedem, csinálja úgy, ahogy tanulta előttem vágyakozó nőktől, látom felesége vad gyönyörét, tudom, ő hogyan szerette. Olyan átlátszó férfiöl, olyan sután fogja meg a mellemet, mint a bűntudattal felnőtt balkezes. Minden mozdulata tanult, bölcs empirizmus. Sehol egy kreatív póz, sehol egy őrült mondat, csak a bizonyítás és a késleltetés küszködő módszertana. És a rendszer működik, mint a tavasz, csörög, csattog, pattan, feszül, kipukkan.

Az őszt szeretem, nem a magfakasztó, ömlő tavaszt. Az őszt, ki hosszúra nyújtott utójátékában is változatos, végtelen ölelkezésbe kezd, nem sieti el, titokzatos, játszik velem, elhiteti, hogy ő nem olyan, mint a tavasz, pedig mégolyanabb, megrendezi, becsomagolja, színpadra szánja a testem. Pompát akar barokkosat, reneszánszot akar, hogy újjászülessem, zenét, hangokat, színeket. Halványsárga selyemkendővel beköti szemem, szilvaszemet rak a számba, és szőlőfürtöket terít a hasamra. Szája mustízű, vágya otelló szagú, nedve körteillat. Órákig létező élvezet, melyet napról napra újrakezd, néha belesápad, vágya mazsola, aztán, ágyas mézest ad, mikor már tudja, át kell adnia a fehér királynak, a jég alatt hagy mindig egy színes falevelet, ha fázom, törjem fel, simítsam meg és ott terem. Az ősz mindenhol ott van, ahol a vágynak körforgása lehet...

Úgy nyúlt hozzám, mint a tavasz, gyorsan, mohón, szerelmesen, mint hosszú várakozás utáni teremtés, dinnyebél piros rózsát ültetett arcomra, csörgött, csattogott, pattant, feszült, kipukkant. De én az őszt szeretem.

Megjelent: Élet és Irodalom, 2011. február 4.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hózik, és ujjong a lelkem. Orrom az ablaknál, ritmikusan belehelem két sávban az üveget, ahogy nézem a kavargó hópelyheket.

Hatalmas, hófehér pelyhekben kezdett esni. Éppen akkor, amikor leszállt az est, a lámpák fényében még varázslatosabb a hópihék tánca. Lassan centikké gyűlt lent a fehér lepel, a csendet csak egy-egy jármű kerekeinek surrogása törte meg. Kikívánkozik az ember, a pár is egy darabig nézte az erkélyről összebújva a látványt, majd a férfiből, önmaga számára is váratlanul, kiszakadt:  - menjünk le!

A lány gyorsan belebújt a szőrmés kabátkájába, éppen takarta a derekát, de alóla kilátszott a rózsaszín lélekmelegítő. A lábára fehér, lapos talpú csizmát húzott, pedig tudta, hogy az rövidesen beázik. de csinos és vonzó akart lenni. Fejére azt a fehér simléderes pimaszcsajos sapkát tette, amelyik a társát annyira elbűvölte legutóbb. A férfi csak a kabátját vette magára, fejére húzott egy "gyerekcsináló" sapkát, - legalább pompon nincs rajta, gondolta a lány, de nem tette szóvá.

A lift lassan kúszott lefelé a magasból, valaki már volt benne, csak álltak egymás mellett, nem szóltak. Leérve a lány előreszaladt, ki a kapun. A férfi udvariasan előre engedte a liftbeli nőt, majd kilépett az üvegajtón. A hópelyhek vadul táncoltak a szeme előtt, először nem is látta, honnan érkezik a mellének csapódó hógolyó. Aztán lehajolt, ő is gyúrt egyet, és a kacagva szaladó lány után hajította, nem találta el, a golyó a lány előtt esett le, aki erre megállt, és bevárta a férfit.

Az két kezébe fogta a lány arcát, kicsit megemelte, a lány lábujjhegyre ágaskodott, hogy a szájuk összeérjen - a férfi szerette, ha a lány ágaskodik, mellei a melléhez érnek, és felnéz rá szempillái közül - a lány pedig tudva ezt, ügyesen pipiskedett, és igen kívánatosan rebegtette a szemét a csók közben.  Az orruk összeért, mintha a férfi nem akarná abbahagyni. Amikor szétváltak az ajkak, a férfi engedte talpra ereszkedni a lányt, de  a kezét nem vette el az arcáról, szemét a szemébe fúrta, úgy nézte, metszőn és oly kémlelőn, hogy a lány rövidesen lesütötte a szemét.

Ekkor elengedte, megfogta a kezét, teátrálisan átfűzte a karján, és így, karonfogva, mint egy régi pár elindultak a sétálóutca felé. A hó sűrűbben esett, egyikük sem emlékezett, mikor láttak utoljára ilyen gyönyörűt -  a lányt annyira nem ragadta meg, a hó az hó, de miért ne, ha neki örömet okoz, a lába még száraz volt, és volt valami végtelenül megnyugtató a férfi közelségében, valami bensőséges abban, ahogy összekapaszkodva sétáltak.

Kevés ember volt az utcán, a vásár már becsukott, akit láttak, inkább sietősen összehúzva magán a kabátot, bebújva a gallér mögé igyekezett, csak ők ketten  voltak, akik andalogtak. A lány nézte a lámpa fénykörében a szédítő forgást, a hópelyhek végeérhetetlen táncát a fényben, arcát odadugta a férfi kabátujjához, a kalapja kicsit megmozdult, ahogy hozzáért a karhoz, de mert nem lazult meg, hát hagyta. A férfi szíve tele volt a boldogsággal, élvezte a sétát, halkan dúdolt a lánynak egy kis dalt, aki hálásan mosolygott érte.

A lány megremegett - fázol, Kicsim? - Nem, csak végigfutott rajtam.

-Nézd csak: egy teázó, menjünk be!

Beültek. A teázóban balra a pult, mögötte fiatal fiú, körben kávéházi asztalok, a felénél sem ültek, hátul egy hatalmas ülőgarnitúra pöffeszkedett, ahonnan éppen felálltak. A férfi egyből arra vette az irányt, és látta, milyen szerencséjük van: a fotelek egy kandallót vettek körül, amelyben ropogott a tűz, fényében ugráltak az árnyékok a falon: igazi tűz, és igazi meleg volt.

Mire a lányról lesegítette a kabátját, addigra a pultos már mellettük állt, Forró teát kértek, gyümölcsöset, mézeset, és letelepedtek a kandalló előtt. A lány macskaként nyújtózott a kétszemélyes kanapén, a férfi átölelte a vállát, így a fejét a vállgödrébe hajtva nézték a tüzet. A  tea hamar megérkezett, szótlanul kevergették, a lány kinyomkodta a filtert, majd kézbe vette a csészét. Előrehajolt, arcát a gőz fölé tartotta, nagyot lélegzett belőle. Rövid köhögés tört rá, a férfi a hátát simogatta közben, a tea nem loccsant ki, a lány hálásan nézett a másikra. A szeme furcsán csillogott a sapka széles ellenzője alól - de jó, hogy bejöttünk - suttogta, és visszabújt a vállgödörbe.

A kar újból átölelte a válla felett, a felsőkarját símogatta, másik kezével a teát tartotta. Kényelmesen ültek, csend volt, valami észrevehetetlen indiai - vagy japán? - zene szólt halkan, a hallásküszöb környékén.

Mire elindultak, a hóesés elállt, alig pár centi hullott, vizesen ropogott a lábuk alatt. szaladtak haza, boldogan, hógolyózva, nevetve.

...

Mindketten megőrizték ezt az estét, évek múlva csodálkoztak egymásra. Akkor felkerekedtek, hogy visszamenjenek, megnézzék nappal is, de a teázó megszűnt, a ház, amelyben működött, eladó. Jobb így - mondta a férfi, - tiszta marad az emlék.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

I.

Már csillagtávolok
Ringatják emléked.
De vágyó sugaraim
Még mindig elérnek:
Arcodon ragyognak
A visszavert fények -
Üvegszirmok fednek,
nem tudod, nem érzed.

II.

Neved, ha hallom,
Megidéz.
Édes lesz a kínom,
mint a méz,
És éget fájón,
mint a tűz:
Valami démon
Hozzád fűz.

III.

Az elmúlás műve,
Hogy a szilárd kérget
Teremtő emléked
Sarjadásba űzte.

Virágzó gyűrűbe
Burkolt örökséged.
Az egekbe érted
Szállt a kínok füstje.

Aranyba, ezüstbe
Zártak, kőbe véstek:
Lángolt minden éked.

S lelkembe merülve
Kristályráccsá égett
Misztikus szépséged.

(Habán Mihály)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ma egy éve, hogy beléptem Zsuzsi életébe. Furcsa szomorúság fog el, ha visszagondolok. Mennyi szép perc, mennyi izgatott várakozás, mennyi reménykedés, tervezés! Furcsa az is, hogy egyáltalán beleléptem, ki gondolta volna rólam? Pont rólam? Még talán én sem. De amikor benne voltam, kétely nélkül - ma legalábbis már így emlékszem - átadtam magam az örömnek, a gyönyörnek, a kedvességének, a fiatalságának. Sosem akartam közelebbi kapcsolatot, mint ami megvalósult - ő sem kívánta szorosabbra fűzni. Így volt jó mindkettőnknek - és amint belépett az életébe a nagy Ő, és én ebbe belekavarhattam volna, azonnal megszakított minden kapcsolatot velem. Nem is számíthattam másra, sosem szeretett, kedvelte az együtt töltött időt, átadta magát a pillanatnak, de ugyanígy el is volt nélküle. Ma is elvan.

Sorsdöntő momentum: amikor elköltözött Debrecenbe, röviddel rá úgy döntött, hogy minden volt pesti kapcsolatát megszakítja, ma már mindegy, miért - nem volt közöm hozz, csak érintettként. Egy hétig bírtam, majd sms-ben küldtem egy szomorú szmájlit (erre mondja M, hogy le a szmájlival!), kis idő múlva visszahívott, a többi a blogban olvasható.

Furcsa fintora a sorsnak: egy ismerős ment esküvőre néhány hete Zs szülővárosába. Akár az Övé is lehetett, amennyit megtudtam róla, meg a családról, annyi megegyezett.

Remélem, boldog. Remélem, boldog lesz. Remélem, boldogul.

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Elnézést kell kérnem a nyájas olvasótól az elmúlt két napi szünetért, szükségszerű technikai szünet volt. A blog válaszúthoz érkezett: vagy befejezem, és vége, vagy valahogyan legalizálom  - legalább egy részét. Újsütetű grafomániám az utóbbi választást forszírozta, és én, mint mindig, engedtem a kísértésnek.

Ezért itt maradt egy blog, amelyet anno fél évvel ezelőtt megismertetek, amelyik Zsuzsannáról szólt (persze nem is, mert rólam), majd lassan átment mindenféle blogolásba, osztottam itt az észt, megmondtam a tutit, felfortyantam dógokon, hízelegtem és riszáltam magam.

Tehát marad a Zsuzsannás-szerelmes rész, még biztos lesz bele bejegyzés, ha ritkán is. Aki ezért járt ide, vígasztalódjon: az én veszteségem nagyobb.

A másik blog, a mindenfélés, elköltözött. Előbb a blogsterre (ha már kilépünk a rivaldafénybe, akkor jó messze a kibertér más szegmensében tegyük), de az ott nagyon gagyi ehhez a sokat szidott freebloghoz képest. Mielőtt valaki meg akarná azt védeni: elhiszem, de az én ízlésemnek ez jobban megfelel. Nem kis mértékben azok miatt az emberek miatt, akikről tudom, hogy olvasnak, mert írtak levelet, mert kommenteltek, mert a blogjukban utaltak a nálam olvasottakra.

Érthető okokból itt nem hagyhatok linket oda. De segítek megtalálni. Mindenkinek, aki kéri, és Nektek, akár akarjátok, akár nem - az a döntés, hogy eljöttök-e oda is, úgyis a Tiétek.

Köszönöm Nektek ezt a fél évet, sokat kaptam Tőletek, sokat jelent a blog is, rengeteget segítettek a kommentjeitek, a leveleitek, a kinyújtott kezetek, és nem utolsósorban kezdek megismerni néhány remek embert - nem beszélve a macskáról :).

Ölellek Benneteket.

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A kilencedik hónap is eltelt azóta, hogy Zsuzsannát először láttam (pontosan tegnap), és lassan három, hogy utoljára.

Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket. Nem, nem hiszem. Nem begyógyítja, hanem heggel borítja, a seb ott marad, emlékeztet, és a mélyén egy-egy mozdulatra felébred a fájdalom - de Te gyógyultnak vagy nyilvánítva.

Tegnap este a kezembe akadt egy könyv. Még a kapcsolatunk elején vettem Zsuzsannának. Amikor együtt voltunk, általában vittem valami olvasnivalót: verseket, szövegeket, idézeteket, és ezt a könyvet: mindig nálam volt, hogy ha úgy adódik, elővegyem és felolvassam belőle valamelyik részt. (No lám, nem is neki: kettőnknek vettem.) Például, az elején Dömdödöm történetét, abból a részből, ahol bemutatják a szereplőket.

A könyvet nem hagytam ott nála, velem utazott minden alkalommal, és csak párszor került elő, elvoltunk nélküle. Amikor hazajöttem, kitettem az utazótáskából, és a polcra csúsztattam a mesekönyvek közé, majd legközelebb vissza. Tanúja volt minden találkozásunknak, Debrecenben, Pesten.

Levettem a polcról, és belelapoztam. Még benne  vannak a kis színes postitek, amelyekkel megjelöltem a felolvasandó részeket. Beleolvastam, de most nem működött Lázár Ervin. Már a kezdete, amin máskor lazán átlibben az ember, anélkül, hogy meglegyintené a bánat:

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. "Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!" Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp.

És már bent is volt. Ezek után hiába lapoztam gyorsan tovább, és folytattam ott, hogy:

- Azóta itt lakik a Négyszögletű Kerek Erdőben - mondtam.

- Itt - folytatta Mikkamakka -, akárcsak Dömdödöm.

- Kicsoda?

- Dömdödöm. Azért nevezzük így, mert csak annyit tud mondani: dömdödöm.

- Semmi mást?

- Semmit. De azért nagyon jól megértjük, akármit is akar mondani. Néhány nap alatt te is megérted.

- Ő meg, ugye, azért jött ide, mert odakint senki se értette meg, és ki is nevették - mondtam.

- Lehet - válaszolta Mikkamakka -, magam sem tudom pontosan. De Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl azt állítja, hogy Dömdödöm tudna beszélni, csak nem akar.

- És miért nem?

- Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. "Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

- És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? - kérdeztem.

- Egészen bizonyos lehetsz benne - mondta Mikkamakka -, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm.

Dömdödöm, mondom.

Van, aki érti.

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

IMA

az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon.

 

 

(Fodor Ákos, ki más?)

 

Az Osibisára emlékeztek? Jó reggelt egy vérpezsdítő kávéval!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hetvenhárom nap.

Olyan, mintha esztendőkkel ezelőtt történt volna, mégis, csak 73 nap. Csak? Minden reggel fel kellett kelni, azzal a bizonyossággal, hogy nincs. Minden nap enni kellett, azzal a tudattal, hogy Vele már nem. Minden este le kellett feküdni, és el kellett tudni aludni, azzal, hogy a fénylő ablak mögött már sosem alszom...

És lám, minden reggel felkeltem, minden nap ettem-ittam, moziba mentem, dolgoztam, könyvet olvastam, lefeküdtem, bármilyen hiábavalónak éreztem is egy-egy pillanatban bármit tenni.

Pillanatnyilag a remény az egyetlen, ami velem van. Egy elmosódott fénykép, néhány arckép egy régi filmből, egy hajszál a táskámban, fehér papíron, dossziéban, még ezek is vannak. Egy bársonyos érintés az ujjbegyemen, egy hajszál csiklandozása az arcomon, egy "Nézz mélyen a szemembe... Hajolj bele a hajamba..." hangulat (igen, ez most Tőled indult, de semmi baj), Péterfi Bori nem múlik el hiába.

Olyan vagyok, mint a vadász, ülök  méla lesben. Hagyom, hogy történjenek a dolgok körülöttem,  csak egy dologra ügyelek nagyon: ne legyen szabadidőm. Elfoglalom magam, blogot írok, zenét, képeket keresek, kommentelek, tanfolyamra járok, dolgozom, utazom, és igyekszem, hogy mindig, ha éppen lyuk lenne, legyen valaki  körülöttem, vagy akadjon valami - lehetőleg határidős - feladat. És nem elhanyagolható módon mellettem van G, akinek most nagy szüksége van rám, és énnekem nagy szükségem van Rá. Mellette vagyok, mellettem van.

Nem hagyom, hogy elborítson a veszteség, pedig elborít, betemet, szalmaszálon szívom a levegőt fentről. Várakozom, magam sem tudom, hogy mire, egy jelre, a bizonyosságra, arra, hogy boldognak lássam, és végleg elengedjem, vagy titkon egy intésre (csettintésre)?

Hol vannak a szép pillanatok? Eltűntek az időben, mint könnycseppek az esőben. Dehogy tűntek el, behúnyom a szemem, és látom. Tele vagyok emlékekkel, szépekkel, kacagósakkal, átszellemültekkel, meghittekkel, sétálósokkal, vacsorázósakkal, magyarázósakkal, zavarban lévőkkel, kívánósokkal, rózsabimbósokkal.

Azt mondta a filmben Ryan, hogy fénykép csak azoknak kell, akik nem tudnak emlékezni. Néha bánom, hogy mégsem éltem a felkínált lehetőséggel. Milyen kedves volt, hogy próbálta kitalálni, mivel kedveskedhet, nem ez volt az egyetlen, amikor azt gondolta, szeretnék valamit, de nem merem kérni... Ugyan, mit kezdenék néhány élettelen fotóval, ugyan mennyire nyugtatná meg a háborgó lelkemet?

Nem megy a versírás (jó, azelőtt sem ment, de legalább tudtam írni).

Napokig jól elvagyok, aztán járok a debreceni ház ikertestvérében Kelenföldön, és feldúlnak az emlékek. Hallok egy balesetről, ami az utcájukban történt, és ki kell mennem a társaságból. Nyilatkozik a szülővárosa polgármestere, és megjelennek előttem a templomtornyok. Látom a képét, amit nekem rajzolt, a falon, és leteszem a tollat, kinyomom a telefont.

Zizegő-szép zabkéve hajad, zöld szemed óarany szikrázó csillagai, szeplőid napkelte-mosolya, fogad selyem csilláma, arcod nevető gödröcskéi - ó, miért?

Újraolvasva a bejegyzést, szóljon itt Fodor Ákos:

csodák torkollnak
a csók kettőspontján át:
közhelytengerbe

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A nőiség az, a mely a szivet és a lelket átszellemiti, s az emberi kebelbe a nemes érzéseket ülteti, a szellemnek belső egységét a sziv melegségével özönli körül, s feléleszti a költőiséget, a mely a sziv nemesitésére vezet és elöli a lélek gyötrelmeit.

A nő, ha a sors lesujtja a férfit, annak vigasztalójává válik, a nő az, ki a szomorusággal telt életet örömre varázsolja. A nők a mi földi isteneink, ők szövik boldogságunk arany szálait, könnyítik az élet terheit.

-  Tehát minden mozzanat, a mely a nőt környezi, érdeklődésünknek főtárgyát képezi. Ilyen a mai nap, a melyen ő nagysága P. Zsuzsanna becses nevenapját ünnepli.

Tisztelettel hajlunk meg tehát e napon, becses nevenapján.  Teljes szivemből kivánom, hogy az ég drága életét az emberi élet minden boldogságával füszerezze, friss jó egészséggel áldja meg s engedje teljesedni szive vágyait, Isten éltesse.

 

 

(A magyar toasztok könyve, irta Kátay A., nyomatott Kálmán M és társainál, Budapest, V., Vadász utcza 32., év nélkül)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Zsuzsannát a múlt köde lepi... Ott van valahol a tejszerűen gomolygó pára mögött, a hordalék alatt, a képzeletemben, mintha csak álmodtam volna, vagy talán Mamzelnál :)) olvastam? Ki tudhatja?

A fejemben egy lány képe, olvasom a blogomon a szeplőit, a szemét, a tetkóit, az ujjait, a haját, álomkép már csak? Behúnyom a szemem, és mintha itt ülne velem szemben, maga alá húzott lábbal, kis fehér zokniban,és mosolyog - jól látom vajon?

Naponta eszembe jut, beszélek hozzá magamban, levelet írok Neki, álmodom Róla. Velem van akkor is, ha nyolc hete nem láttam, nem hallottam.

A múlt héten írtam ezeket:

Mellettem alszol

Csupasz hold fénye festi

kékre a melled.

 

Őrizem arcod

zöldsárga tigrisszemed

elkísér engem.

 

 

(Ez talán válasz Gabinak is.)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy újszülöttnek minden vicc új: most olvastam ezt a blogbejegyzést, és a *lábjegyzete gondolkoztatott el. De nem akadályoz meg abban, hogy ismét Zsuzsannáról írjak.

Lassan 3 hete nem tudok róla, mindenféléket kitalálok, mint rendesen, szomorúsággal tölt el a hiánya, eszembe jutnak népi nagy bölcsességek, úgymint minek futni olyan szekér után, ami nem vesz fel, bár ez nyolc hónapja is eszembe juthatott volna, de amikor annyira jó volt futni, és nem nyeltem a port, sütött a nap, a haja ragyogott az ellenfényben, a szál bele-belekapott a szoknyájába, és boldog voltam, boldog, mint a kiskutya  a gazda mellett futva, mindegy, hova, mindegy, miért, mindegy, meddig csak együtt, ez a lényeg, a 'hova' és a 'meddig' megtapasztalásán túl sem bánom, futnék, de nem lehet, nézném, de nem lehet, megőrizném a csukott szemhéjam mögött, ezt végre lehet, ez az enyém, nem elbuktam csak lemaradtam, nem elvesztettem csak elengedtem, de ami fontos volt Belőle és nekem adta, az megvan, megmaradt, jólesik verset találni az érzésről, jólesik kiírni amit érzek és kavarog bennem, jólesik sajnálni magam picit, itt a vers, alberth írta 1975-ben Debrecenben, (találtam nála), Zsuzsi meg sem született, én túl a katonaságon, van valami sorsszerű ebben, mint egy jövendölés, kasszandrai, hiába olvastam volna augusztus végén, akkor is ezt csinálom végig, szerettem és szeretem, de nem volt méltatlan és nem volt indifferens, és Őt ettem nagykanállal, Ő volt az élet, ébresztő, vár az élet, keserves ébredés.

Elhidegülés

Debrecen, 1975. nov. 21.

Vár a való világ. Máma már nem nyígok tovább...

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Baranyi Ferenc:

Mi mit nyom?

Mostanában
ha balra fordulok az ágyban
derekán az éjszakának,
nem tudom, mi mit nyom jobban:
a szívemet az ágy - vagy
a szívem az ágyat?

 

Az a legrosszabb, amikor nem vagy birtokában a szükséges információknak. Látsz egy dolgot (kitörlés az iwiwről), ami nyilvánvalóan következménye valaminek, és ebből  kellene kitalálnod, hogy mi történt. Általában rosszabb verziók jutnak eszedbe, mint a valóság. Ez meghatározza a gondolataidat, és képes vagy rémeket látni. Már rég nem rólad és a te érzelmeidről van szó: Miatta aggódsz és Őt félted.

Végülis: így sem, úgy sem alszol nyugodtan...

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Zsuzsannáról Sose mondd azt: "el- veszítettem", semmiről; mondd: "visszaadtam". Fodor Ákos

Ajánló

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A sors különös kegyelméből ma sok időm van - ahelyett, hogy verbálisan részletezném, amit érzek, segítséget kérek Csíkszentmihályi Róberttől. És nem a takonykór, bocs. Ez volt az az éjszaka, amit D.-ben töltöttem volna...     Sokat hallgattam anno.     Sümegi mészkő

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

(Köszönetem jeléül azoknak, akik megszólítottak!) Negyvennyolc órája, hogy nincs Zsuzsi. Azóta hol így, hol úgy érzem magam. Volt, amikor mintha megnyugodtam volna: lehet, hogy a rossz bizonyosság is jobb, mint a lebegtetett jó? Első gondolatom, olvasva a levelet, amit küldött a kétségbeesés volt, hiszen a héten találkoztunk volna! Persze, a párjával való kapcsolatának fejlődése ezt már nem tette lehetővé, van pont, ahonnan az ember nem kockáztat. Első este kissé pokróc voltam, azzal, aki semmiről nem tehet, csak azért, hogy ne kelljen beszélgetni vele. Második este kompenzáltam - remélem. Bár a beszélgetést kerültem... Váratlanul bukkannak fel az emlékek, mintha hihetetlenül élesek lennének az érzékeim. Egy illat az elhaladó nő után, a vendéglőben a pincér hangja, egy halvány rózsaszál a virágos kirakatában, és előttem Zsuzsanna képe, ringó járása, a vendéglőben amikor rendeltünk, vagy átvette a virágot, és a csók után egy lendülettel fordult a vázával a konyha felé... Érdemes megvárni Mirusia Louwerse bemutatásának a végét, a dalt. A múltkor hallottam a Mezzon a nőt, 1A! Sümegi mészkő

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megesett, hogy úgy esett.

Zsuzsanna kilépett az életemből, ami cseppet sem ért váratlanul.

Nem tudom, mi lesz a bloggal, majd még kigondolom.

Vannak ötleteim, itt megírom, ígérem, addig a blog folytatódik, kicsit más stílusban (kb, mint az utóbbi hónapban láthattátok). Sajnálom.

"Szomi" vagyok. Sokat kaptam, és keveset adtam.

Papus

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

N. N. HALLGATÁSÁT HALLGATOM: - veled marad, amihez nem ragaszkodsz. Felfoghatatlan bolygópályán keringve meg-megközelít olykor és olyankor az örömtől fölsír a pillanat (Fodor Ákos) Tegnap este valaki, aki általában elgondolkodtat a kérdéseivel - lehet, a vesémbe lát? - hiányolta a szerelmes bejegyzéseket a blogból. Van egy pár itt piszkozatban, de általában nyavalygósok, és attól megkímélek mindenkit - Zsuzsi eltűnt, karácsony óta két levél, és egy gyors chat... Talán a jövő héten látom, ha. Nekem, ha potyognak, hát befelé. Már megénekeltem a körmeit, a rózsáit, a szemét, a haját az utóbbi két hétben. Ez van. Vasárnapig nem lesz netem, valószínű, bocs.

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mi jut eszünkbe arról, hogy rózsa? A színpompásság, a változatosság, nagyanyám rózsakertje, dr. Márk Gergely rózsanemesítő (isten éltesse), vagy Gül Baba, esetleg a csipkebogyótea? Egy vadrózsabokor az út szélén, talpig virágban? Egy futórózsa-tő? A patak fölött átívelő néhai lugas a vasútállomás mellett? Egy illat? A kis herceg rózsája? A tündérrózsa, a mályvarózsa, a kövirózsa, vagy a többi, a rózsa népszerűsége alapján elnevezett virág? A leggyakoribb virág a kertekben. Talán a leggyakoribb, népdal, műdal és dal által megnevezett virág. Csipkefa bimbója? Egy rózsaszál szebben mesél? Pusztán nyíló rózsa? Kalapomon piros rózsa? Nyílik még a sárga rózsa? Vagy egy lány? A nőket leggyakrabban, ha virághoz, hát rózsához, rózsaszálhoz, rózsabimbóhoz hasonlítják.A Kedves, akinek a kedvenc virága a rózsa? Akinek a bőrén is rózsaszál illatozik (nem a mellékelt, ez kismiska;) )? Akinek az ajka színéhez, az aranyló pihékhez a derekán, a hajához, a pírhoz az arcán, a szeméhez, minden porcikájához lehet színben-alakban harmonizáló rózsát találni?       (márvány)

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Néha kicsit röhejesnek érzem, hogy szerelmes vagyok. Főleg annak a fényében, ahogy visszaemlékszem gimista koromra - a 24 éves tanárnőmet már öregnek gondoltam, a harminc felettit pedig reménytelenül vénnek. Azt, hogy ők is éreznek, és lelkesedhetnek mint egy kamasz, az nemigen fért a fejembe.

Oszt most itt állok 53 évesen, apám ilyenkorra már végzetesen beteg volt, és azon töröm a fejem, mennyire kiszolgáltatottá tett, és vajon mennyire nevetséges a kamaszos hév, a rajongás, a vágy (nem, mintha ez bármiben befolyásolna).

Mielőtt nagyon elbusonghatnék, kezembe akad egy Yeats vers, ezt nekem írták, suttogom, és mert nem találok róla fordítást, izibe faragok egy nyersfordítást róla. A blogra mégsem tettem fel, mert valamire vártam, és ez az ünnepek alatt megjött.

A versről létezik műfordítás, de nem tudom, ki írta - a Kutyátlanok kíméljenek című - a TOP10-ből épp kiszorult :) - filmben szavalja el a 71 éves hősszerelmes apa. Ugyan a fodrász segédje is fel van sorolva a stáblistában, a műfordítóé nincs, nesze neked értelmiség, copyright, megbecsültség. Próbálom betűhíven visszaadni.

William Butler Yeats BROWN PENNY                     BARNA PENNY (eredeti)                                          (a nyersfordításom)
I whispered, 'I am too young', And then, 'I am old enough'; Wherefore I threw a penny To find out if I might love. 'Go and love, go and love, young man, If the lady be young and fair.' Ah, penny, brown penny, brown penny, I am looped in the loops of her hair. O love is the crooked thing, There is nobody wise enough To find out all that is in it, For he would be thinking of love Till the stars had run away And the shadows eaten the moon. Ah, penny, brown penny, brown penny, One cannot begin it too soon.	Úgy gondoltam, elég fiatal vagyok, Később azt, hogy túl öreg; Ezért feldobtam egy pennyt Eldönteni, hogy még szerethetek-e. 'Menj és szeress, ne késs, ifjú, Ha szíved hölgye fiatal és szőke.' Ó, penny, barna penny, barna penny, Belegabalyodtam a haja fürtjeibe. Ó, a szerelem csalfa dolog, Amit senki nem ismer eléggé Mindent megtudni, ami benne rejlik, Amit gondolsz s vársz a szerelemtől Amíg a csillagok elszaladnak És az árnyak felfalják a holdat. Ó, penny, barna penny, barna penny, Nem lehet túl későn elkezdeni.
YEATS BARNA PENNY (műfordítás) 'Ifjú vagyok,' suttogtam, Később, hogy 'túl öreg;' Feldobtam egy pennyt A szerelmet kutatva. 'Menj, és szeress, fiatal barátom, Hamvas, szőke szépséget.' Ó, penny, barna penny, barna penny, Elvesztem tincsei tengerében. A szerelem csalfa játék, Nincs az a bölcs Aki ismerné ezer arcának mindegyikét. Ő is a szerelem bolondja S a csillagokat hajkurássza az égen Míg az árnyak elfedik a holdat. Ó, penny, barna penny, barna penny, Egy élet is kevés rá, de nélküle ne élj!

Megjegyzem, ez a probléma valószínű nem csak engem foglalkoztat, mert az utóbbi időben több olyan filmet láthattam, ahol a fiatalok némi kényelmetlen érzéssel, vagy egyszerű rácsodálkozással veszik tudomásul a felmenőjük szerelmi életét. Márpedig, ami Hollywoodot foglalkoztatja, az létező probléma :).

Összesítésben akkor hát: szabad.

Ja, és cégtábláim közül leveszem a műfordítóit (is)...

(Háttér: malachit)

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A hiányról akartam írni, Zsuzsi hiányáról. Visszaolvasva, erről már sok szó esett ezen a blogon. Aktualitást legfeljebb az adhat a számomra - kis köldöknézés -, hogy ma két hete nem láttam, és még legalább tíz nap, amíg találkozhatunk. Ennyi még a nyáron sem volt, nemhogy azóta. Így most, bár nem tagadom, nehezemre esik, a nyígást ráhagyom Björkre - ha már tegnap előkerült. Én pedig várom, hogy holnap kezdődjön (hát normális vagyok én?), és a hét közepe felé lássam, mikorra tudom öszehozni az év első randevúját.

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Zsuzsi szemeiről álmodtam. Azokról a nagyon kifejező, tengerzöld szemeiről. Amikor jól érzi magát, vagy örül, akkor arany csillagok jelennek meg az íriszében, kicsit összehúzza a szemét, enyhén félrehajtja a fejét, és úgy néz rám. A szeme körül ilyenkor huncut kis mosolyráncok jelennek meg - még a szempillái is mosolyognak. Láttam már a szemét örülni, láttam már közömbösnek lenni. Láttam - fényképen - kisírtnak, szívfacsaró volt. Láttam fáradtnak, láttam unottnak. Láttam rajongónak - a párjáról beszélve. Láttam utálkozónak - arról beszélt, aki miatt elküldött szeptemberben. Láttam szeretettel nézni, láttam meglepettnek, láttam zavarban, láttam elnézően mosolyogva. Látva láttam, érezve éreztem. Ott ültem-feküdtem Mellette, és minden képe beleégett a retinámba, eltárolódott az agyamban - mintha most történt volna. Boldog vagyok, hogy láthattam, boldog vagyok, hogy még láthatom, elmerülhetek a szemében, az arany felvillanásokban, a zöld tengerben, a hajzuhatagában, a karjaiban. Hogy a karomba szoríthatom, felemelhetem, ölelhetem, aggódhatok érte, segíthetek neki, szerethetem.   A Csöndem vagy, Drága. "...s úgy nézett volna vissza szemed, ahogy szeretem!"

Ajánló

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Off karácsony. Szeplőkről beszélgettünk. Valaki azt mondta, hogy nem szerette a saját szeplőit fiatalabb korában. Mára megbékélt velük, elfogadja őket. Nekem ezt nehéz elképzelni, de én nem nő vagyok-egy nő mindig másként viszonyul a saját testéhez. Akkor is, ha van mellette valaki, aki nem mulasztja el felhívni a figyelmét a szépségeire... Zsuzsinak is vannak diszkrét kis szeplői az orrnyergén és a szeme alatt. Annyira diszkrétek, hogy az első pár alkalommal - amikor zárt helyen, mesterséges világításnál találkoztunk -, észre sem vettem őket. Bezzeg, amikor kimentünk a napra! Legközelebb nem mulasztottam el megcsókolni őket, s egyben Zsuzsannám szemét, szemhéját, szempilláit. Mondanom sem, kell, imádom őket, egyenként mindet. A tél kezdi eltüntetni-halványítani a szeplőket, de azért látszanak, mosolyognak ha Zsuzsi mosolyog,  felragyognak és kihunynak, kacagnak és elbúsulnak,  simogatnak és karcolnak, szóval nagyon szerethetők most is. Lázár Ervin írt szépen a szeplőkről, arról, hogyan kell megszeretni őket. Én megfogadtam :) On karácsony (nehéz megállni) Ha mára vége a takarításnak, főzésnek, ajándék-vásárlásnak és csomagolásnak, vedd le a polcról (vagy a fenti linkről) Lázár Ervint, és leülve olvass pár percet. Ha átsuhan közben feletted valami, igen, az egy angyal volt.

Ajánló

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szombaton egy gyors karácsony előtti randevú a Kedvessel. Tudtam, hogy hosszú böjt következik az ünnepek miatt, nekem sem, Neki sem lehetséges a találkozás ezalatt. A szombati munkanap jó lehetőséget adott az alibire (nekem), és szerencsére Ő is be tudta vállalni. Sajnos nem volt elég időm, így a tervezett ajándékot nem tudtam elkészíteni, ez egy madzagangyal lett volna, az egyik ügyességi újságban láttam pár éve. Hát ez az, ami nem készült el, pedig golyó, ragasztópisztoly, madzag mind megvolt... Majd jövőre :) Azért lett ajándék is, csomagolás is, inni Voila áfonyás pezsgő, vonatjegy, ami kell. Odafelé szerencsém volt, minden pontosan közlekedett, így négy óránk volt. Sokat beszélgettünk, sokat szeretgettem, öleltem. verset olvastam kettőt, plusz egy kis bevezetést Lázár Ervinbe: minden a szeretetről szólt, elvégre ezen a napon ez dukál. Nagyon örült az ajándéknak (gyönyörű, ha örül!), akkor lett kicsit borús a tekintete, amikor a hazajuttatást gondolta végig: remélem, nincs semmi baj, nem hallgatja azóta is a szöveget miattam... Jönnek az ünnepek, én úgy érzem, feltöltődtem, jöjjenek. Zsuzsival legközelebb majd januárban találkozhatunk, úgy 10-15 közt... Ha nem később egy héttel. Hazafelé kitört a tél, órákat késtem, de a vonatot fűtötték: nem baj, találkoztunk, ez mindent megért. Imádom Őt, azt kívánom, legyen boldog, békés, áldott ünnepe.Ahogy mindannyiunknak. (Őszi lomb)

Ajánló

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha a szombat gyűrű lenne, Zsuzsannám a gyémántkő benne.   Boldogság... (Őszi lomb)

Ajánló

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. (…) mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre! Márai Sándor Chris Rea (Mészkőcsiszolat Lábatlan)

Ajánló

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pesten hóban szintén nem a gyönyörök csúcsa autózni naphosszat. Mennyire nincs félelemérzet némelyekben, hogy a tükörradiál nyárigumival elindulnak, amikor esik a hó. Értem én, vásárolni kell menni, meg a gyerekért stb. És zömmel meg is ússzák - pár embernek pedig okoznak néhány kellemetlen percet, szembe csúszkálva-forogva a Szépvölgyin lefelé kb. öttel, majd neki a járdaszegálynek, jó, hogy van. Zsuzsannával leveleztünk tegnap is, ma telefonáltunk, leveleztünk. A gépe mintha haldoklott volna, de aztán észre tért pár bootolás után - nem is tudtam, hogy BG már önjavító windowst csinál :) És repesve várja szívem a szombatot! (ekkora hó esett) Nagyon hiányzik, pedig csak egy hete, hogy láttam.. Napoleon Boulevard, régi kedvencem, Chagallal együtt. (cserszömörce magok)

Ajánló

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Rohan az idő, Zsuzsival ma féléve, hogy először találkoztam.   Hála Istennek.     Csütörtök volt, és gyönyörű. (Kővágószőllősi homokkő csiszolat)

 

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Vannak napok, amelyekre évek múlva is tisztán emlékszel. Megtörtént valami teljesen hétköznapi esemény, ami akkor esetleg  nem is tűnt különlegesnek: csak a későbbi fejlemények tükrében vált csodává.   Mintha egy angyal szállt volna be a szobádba, behúnyt szempilláid mögött ma is látod. (Kővágószőllősi homokkő csiszolat)

 

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy délelőtti telefon után csak este hétre mehettem, ez van. Mit tegyek, alkalmazkodni kell. Zsuzsi még ezt is lekéste, pedig nem tömegközlekedéssel jött. És a lakás üres volt, biztos nem jött össze, amiről szó volt előtte. Pech. Én mindenesetre lefagytam derekasan. Nem volt öt fok, de legalább nem szakadt, mint a 3-ason egész a Hajdúságig, ott abbahagyta, és száraz utak következtek. Kicsit beszélgettünk, majd elindultunk 'tejfelezni': új vendéglőt javasolt Zsuzsi, azt megnéztük, az Anna-templomnál, a Batthyányi utcában ( pubhouse). Új hely, új szokások: csak egy 'dohányzóasztalnál' volt hely, egy kétszemélyes kanapén. Próbálkoztam, hogy itt eliszogatunk, és a kaját valami rendes asztalnál fogyasztanánk el, de nem volt vevő a pincér az ötletre, állítólag annyira tele voltak (fogjuk rá). Azért leküzdöttük a nehézségeket, a kaja tényleg olyan jó volt, mint a híre, de nem itt leszek törzsvendég. A vörösboruk Vilyan csontszáraz, fogyasztható volt, választék egyféle. Hamar távoztunk, éjfélig beszélgettünk otthon némi vodka kíséretében. Éjjel Zsuzsi úgy aludt mint a lőtt vad, hanyatt zömmel, én gyönyörködhettem benne az ablakon beszűrődő gyenge fényben: a sziluetteket láthattam... Azért aludtam is. Mióta nincs munkája (kb egy hete), azóta háziasszonykodik, süt, főz, takarít, ami vastagon ráfér arra a kétpasis legénylakásra, a házinéni már mondta nekik, hogy ezt a lányt el ne engedjék :). Láttam már tüsténkedni a reggelim kapcsán többször is a konyhában, nagyon céltudatos és határozott a mozgása, mozdulatai, a tevékenysége, látjátok: az én Zsuzsim! A hétvégén muffint csinált, sósat, kukoricával és paprikával, jó lehetett, mert nem maradt... Reggel kis fotózás, kicsit csodálkozott rajta, hogy nem akarok egész alakos képeket csinálni, sőt semmi indiszkrétet, de azok a képek nekem a fejemben vannak, azok az enyémek, és nem törölhetők. Jobbakat meg úgysem csinálnék... Én kértem egyébként, de csak a műkörmökről és a tetkóról akartam fotózni, arcképeim nagyon jók vannak. Majd az illendőség határain belül teszek fel, nem most még, majd, ha lecseréli a mintát, amibe mellesleg bele vagyok szeretve... Plusz a tetkó is fel lesz újítva, azt az első perctől szeretem - mindig megszámolom rajta a számolandókat :), azt nem teszem fel, mert unikum. Reggeli nem volt, elszúrtuk a logisztikát, hiába, ez  kölcsönkégli, ahol már n em lakik... Majd legközelebb úgy készülünk (pl: összegyúrva viszem a fasírtot?) Mire a lámpánál kikanyarodtam a Pest felé vezető útra, láttam, hogy ment a boltba. Előkaptam a fotóapparátot, és kb hatvannál lőttem egyet, nem, nem volt balesetveszélyes cseppet sem, a szemközti sávban integettek, de ők már biztosan nem fértek bele egy kép erejéig sem :)) Sikerült! Első képem Róla. Nem a legjobb, mert telefonált, de majd legközelebb. Nehéz volt eljönni, a szívem tele van aggodalommal (sötét szárnyak suhogása, ha valaki tudja, mit jelent ez), amint ezt már azóta valakinek a vállán ki is sírtam, szegénynek. Már szárad.   Mintanő útmutatása nem csak mára.

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem is gondoltam, hogy eddig milyen kényelmes helyzetben voltam. (Jó, gondoltam, de nem foglalkoztam vele.) Eddig ugyanis csak Zsuzsinak kellett alkalmazkodnia hozzám, amikor én ráértem, alibit tudtam kreálni és gyakorlatba ültetni, akkor Ő - nyilván bizonyos korlátok között - fogadókész volt. Ez az, ami most megváltozott, és nekem még szoknom kell az új helyzetet. Zsuzsannának is ki kell alakítania a megfelelő alibit, és ez neki sokkal nehezebb. Emiatt, bár a jószándék megvolt, nem lehetséges a 'kirándulás' a jövő héten, marad a debreceni esti randevú a másnap reggeli távozással. Ebben persze semmi sajnálatra méltóság nincs, a nyáron a két kezemet összetettem volna (illetve ténylegesen össze is tettem), hogy legalább egyszer adassék meg ennyi nekem. Megadatott, többször is, nincs okom panaszra. Nyilván sajnálom azt a bő napot, amikor a kocsiban ültünk volna odafelé-visszafelé, meg az ottani kirándulást-evést-ivást, de ami nem megy, az nem megy. Fordított helyzetben is voltunk már, amikor miattam nem jött össze valami. Folyamatosan tesztelve van az alkalmazkodó képességünk. Amikor valami éppen nagyon szép, akkor jön valami váratlan, ami változást hoz az életünkbe. Ha nem sikerül eléggé áramvonalasnak lenni, akkor a veszteség nagyobb. "Meg akarlak tartani téged, Ezért választom őrödül A megszépítő messzeséget." irta Ady, egy általam sosem értett versében (emberileg nem értettem). Ettől másképp szeretném 'megtartani' Zsuzsannát, és az már biztos, a messzeség - kölcsönös - megszépítő ereje kevés lesz hozzá... (Ma tanultam egy nagyon kifejező szót: nyíg /vki/, ez fog betenni nekem)

Click here to create your own Count Down

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!