a 'nem kéne' szerelem

- Gyere be, gyere, gyere, gyere! Gyere már, siess! - A lány hangja sürgető, rémült volt, érezni lehetett rajta a bajt. A férfi kiugrott a zuhany alól, dereka köré kapta a törölközőt, és tócsákat hagyva a léptei nyomán rohant a hang felé.

A lány a hálószobában állt az ágyon, és felfelé mutogatott:

- Ott, ott, a sarokban!

- Az a pók? - a férfi nem hitt a szemének, a víz csendesen csöpögött a padlóra a lepel alól.

- Igen, vidd ki, vidd ki, vidd ki! - kis csönd, majd sértődött hangon jött a válasz:

- Azért hívtál, hogy inkább engem egyen meg? - a lány szeme-szája kikerekedett.

Aztán mindkettejükből egyszerre robbant ki a kacagás...

Égek, mint a rongy.

Persze, hogy jól emlékeztem, Szandra. Ő ugyan Szandit ír, de nekem ezzel a névvel szemben averzióim vannak (mint mostanában az Annácskával is, szerencsére az sincs a környezetemben, olyan pedofilos), nekem marad a távolságtartóbb Szandra.

"Szia Papus!

Tudok rólad, Zs. mesélt! Persze csak jót :).

Beszéljük meg szóban, mit akarsz a telcsim *0 ***-*719, bármikor hívhatsz!

Puszika

Szandi"

Újabb lépcső, amin fel kell lépni - kell ez nekem? Miről cseverésszek egy ismeretlen kiscsajjal? Meg egyáltalán... Egyszerűbb lenne mindjárt Őt felhívnom.

Heuréka! A levelekkel jól elvoltam, meg a géméles beszélgetésekkel, alig van 300 sor alatti köztük.

Elkeserítő volt újraolvasni. Nabokov naivitása, az elrendeltetettség tudata, a farokvezérelte férfi, a lány ravasz körmönfontsága.

Az egymás melletti elbeszélések.

A meg-nem-értett gondolatok, a korosztályi-  és a kultúrköri távolságok.

A kicsinyes napi érdekek, és a mi lesz jövőre távolsága.

A lángolás ragyogása és a nesze, vazze, cinizmusa. Máig nem értem.

Rengeteg apró mozaik mindkettőnk életéből - igen, az enyémből is, vajon összeállnának valakinek egy ép korsóvá?

Az övéi valamilyen ívet kirajzolnak, honnan indult, hova jutott, miért így él, miért így tervez, mik a félelmei, mik a vágyai. Hol van az a lány, aki otthonról elindult?

Miért a konfliktus a szülőkkel? Miért a munkahelyükig elérő hullámok? Hol van apuci pici lánya?

És mégis varázslatos, tűnt világba ereszkedtem le...

Hát ezek. És nem csak ezek. Közben jöttek-mentek kis filmecskék, zenét küldtünk, linkeket érdekes oldalakról. Egynél nem volt elővigyázatos: továbbításkor nem törölte ki, akitől kapta. Az a barátnő, aki a gerincével kínlódott, valami gyulladás, amit elkezeltek, a nyár elején maradt el  vagy csúszott randink, mert orvoshoz kísérte őt Zs. Sokat volt szegény ágyhoz kötve, kínlódott a járással, a munkájából kicsúszott, hallottam róla, tetszett Zs. ragaszkodása hozzá, tetszett, ahogy segítette, akkor is, amikor az én rovásomra történt. Amikor tavaly október 23. előtt járt nálam, meglátogatta. Gondolom, énrólam is tud valamennyit, lányoknál ez nem kétséges. Orvost ajánlottam neki, címmel, telefonszámmal - erre biztos emlékszik, ha nem találkoztunk is.

Csak egy email-cím, a neve sem derül ki belőle, talán Szandra?

"Szia!

A tavalyi év nyarán PCZs a barátnőm volt. Sokat mesélt Rólad. Remélem, azóta rendbe jöttél.

A segítségedet szeretném kérni. Zs, amikor ráakadt HCs-ra, akkor megvált tőlem. Szeretném újra felvenni a kapcsolatot vele, de úgy, hogy ne okozzak ezzel szükségtelen bonyodalmat. Ezért nem hívhatom fel bejelentés nélkül. Tudsz nekem segíteni? Ugye, ez egyelőre köztünk marad?

Köszönöm, Papus."

Égek, mint a rongy.

Hiába. Hiába szereztem meg A. telefonszámát, aki Zs munkatársa volt még tavaly, a hívott számon előfizető nem kapcsolható - gondolom, a céges telefonok átka: munkahely-cserénél telefonszám-csere is jön.

Lelombozott a dolog, majdnem biztosra vettem, hogy beszélünk, és amilyen kis pletykafészek A., mindent elmond Róla - és amint letettem a telefont, Neki is. Vannak az életben biztosan bekövetkező események. Éppen ezért napokig készültem, forgattam a gondolatokat, csiszoltam a mondatokat, végigvettem, mire kérdezzek rá, rövid kutyanyelven emlékeztető, csak azért, nehogy elvigyen az A.-ból áradó szófolyam:

"Mizujs? Meló?

Kutyád? Esküvőd?

Tudsz Zs-ről?

Dolgozik? Jogsija? Szülei?

Párja?

Felhívhatom? Szerinted?"

Ezek után "a hívott számon előfizető nem kapcsolható". Megismétlem a hívást, ugyanaz, akkor el sem ütöttem a számot - a tavalyi híváslistában is ez szerepel, ezen hívtam A.-t, amikor egyszer meg kellett valamiért kerülnöm Zs-t...

A francba.

Két napja magam alatt vagyok, pörög az agyam, úgy tűnik, nem akarom feladni, lovalom bele magam a találkozásba. A várakozás gyönyöre tölt el, ennek nem lehet csak így vége.  A vadászkutya ösztöne tölt el, ezt nem lehet már itt feladni. Kell, hogy legyen megoldás - ha Őt hívom közvetlenül, az kínos lehet, nem tudok semmit Róla és a párjáról, egy rossz mondat, egy rossz vagy félreérthető reakció, és elvágtam, ezt a lehetőséget elvetem. Az iwiwről törölte magát még a tavasszal, annyival a szakításunk után, hogy nem gondolom, miattam lett volna. A net*-on ott van, de nem lépett be 2009 áprilisa óta.

A telefonszámára rákeresve csak a szobanövény-hirdetés jön elő, meg a korábbi álláskereső hirdetések az archívumból. Email címére nem küldhetek, az is kínos lehet, az utolsó időkben a párja olvasta a leveleit a gémélen, na ez is milyen már...

Újra olvasom a leveleit, hátha kipattan valami ötlet. Folyt. köv.

Zsuzsannáról

Sose mondd azt: "el-
veszítettem", semmiről;
mondd: "visszaadtam".
Fodor Ákos

A sors különös kegyelméből ma sok időm van - ahelyett, hogy verbálisan részletezném, amit érzek, segítséget kérek Csíkszentmihályi Róberttől.

És nem a takonykór, bocs.

Ez volt az az éjszaka, amit D.-ben töltöttem volna...

Sokat hallgattam anno.

Sümegi mészkő

Kb. két hónap után visszagondolva, nem volt olyan rossz az a film, nem tartozik (nálam) az 'egyszer láttam, de már nem emlékszem rá' kategóriába, mint oly sok hollywoodi remekmű. A 2012 már ott is van, egy szereplőjét nem bírom felidézni, és ezt most ne tudjuk be a mésznek, bármilyen kézenfekvő az ötlet. Az Up!-ban viszont megmaradtak az idős pár, a dagigyerek, a két ápoló, a nagymadárról valamint a kutyákról mint jellemekről nem is beszélve.

Amint látom, más is így lehet ezzel, mert barangolás közben rábukkantam erre a kis műre, készítője Pogo (?), szerintem tökjó.

Nem szabadna hagyni a körülményeknek, hogy legyőzzék az álmokat, már ha valaki tanulságra szeretné kifuttatni ezt a posztot...

(Háttérkép: Grossglockner jégbarlang)

Zsuzsi szemeiről álmodtam.

Azokról a nagyon kifejező, tengerzöld szemeiről. Amikor jól érzi magát, vagy örül, akkor arany csillagok jelennek meg az íriszében, kicsit összehúzza a szemét, enyhén félrehajtja a fejét, és úgy néz rám. A szeme körül ilyenkor huncut kis mosolyráncok jelennek meg - még a szempillái is mosolyognak.

Láttam már a szemét örülni, láttam már közömbösnek lenni. Láttam - fényképen - kisírtnak, szívfacsaró volt. Láttam fáradtnak, láttam unottnak. Láttam rajongónak - a párjáról beszélve. Láttam utálkozónak - arról beszélt, aki miatt elküldött szeptemberben.

Láttam szeretettel nézni, láttam meglepettnek, láttam zavarban, láttam elnézően mosolyogva.

Látva láttam, érezve éreztem.

Ott ültem-feküdtem Mellette, és minden képe beleégett a retinámba, eltárolódott az agyamban - mintha most történt volna.

Boldog vagyok, hogy láthattam, boldog vagyok, hogy még láthatom, elmerülhetek a szemében, az arany felvillanásokban, a zöld tengerben, a hajzuhatagában, a karjaiban. Hogy a karomba szoríthatom, felemelhetem, ölelhetem, aggódhatok érte, segíthetek neki, szerethetem.

A Csöndem vagy, Drága.

"...s úgy nézett volna vissza szemed,

ahogy szeretem!"

Off karácsony.

Szeplőkről beszélgettünk. Valaki azt mondta, hogy nem szerette a saját szeplőit fiatalabb korában. Mára megbékélt velük, elfogadja őket. Nekem ezt nehéz elképzelni, de én nem nő vagyok-egy nő mindig másként viszonyul a saját testéhez. Akkor is, ha van mellette valaki, aki nem mulasztja el felhívni a figyelmét a szépségeire...

Zsuzsinak is vannak diszkrét kis szeplői az orrnyergén és a szeme alatt. Annyira diszkrétek, hogy az első pár alkalommal - amikor zárt helyen, mesterséges világításnál találkoztunk -, észre sem vettem őket. Bezzeg, amikor kimentünk a napra! Legközelebb nem mulasztottam el megcsókolni őket, s egyben Zsuzsannám szemét, szemhéját, szempilláit. Mondanom sem, kell, imádom őket, egyenként mindet.

A tél kezdi eltüntetni-halványítani a szeplőket, de azért látszanak, mosolyognak ha Zsuzsi mosolyog,  felragyognak és kihunynak, kacagnak és elbúsulnak,  simogatnak és karcolnak, szóval nagyon szerethetők most is.

Lázár Ervin írt szépen a szeplőkről, arról, hogyan kell megszeretni őket. Én megfogadtam :)

On karácsony (nehéz megállni)

Ha mára vége a takarításnak, főzésnek, ajándék-vásárlásnak és csomagolásnak, vedd le a polcról (vagy a fenti linkről) Lázár Ervint, és leülve olvass pár percet. Ha átsuhan közben feletted valami, igen, az egy angyal volt.

Szombaton egy gyors karácsony előtti randevú a Kedvessel. Tudtam, hogy hosszú böjt következik az ünnepek miatt, nekem sem, Neki sem lehetséges a találkozás ezalatt. A szombati munkanap jó lehetőséget adott az alibire (nekem), és szerencsére Ő is be tudta vállalni.

Sajnos nem volt elég időm, így a tervezett ajándékot nem tudtam elkészíteni, ez egy madzagangyal lett volna, az egyik ügyességi újságban láttam pár éve.

Hát ez az, ami nem készült el, pedig golyó, ragasztópisztoly, madzag mind megvolt... Majd jövőre :)

Azért lett ajándék is, csomagolás is, inni Voila áfonyás pezsgő, vonatjegy, ami kell.

Odafelé szerencsém volt, minden pontosan közlekedett, így négy óránk volt. Sokat beszélgettünk, sokat szeretgettem, öleltem. verset olvastam kettőt, plusz egy kis bevezetést Lázár Ervinbe: minden a szeretetről szólt, elvégre ezen a napon ez dukál.

Nagyon örült az ajándéknak (gyönyörű, ha örül!), akkor lett kicsit borús a tekintete, amikor a hazajuttatást gondolta végig: remélem, nincs semmi baj, nem hallgatja azóta is a szöveget miattam...

Jönnek az ünnepek, én úgy érzem, feltöltődtem, jöjjenek. Zsuzsival legközelebb majd januárban találkozhatunk, úgy 10-15 közt... Ha nem később egy héttel.

Hazafelé kitört a tél, órákat késtem, de a vonatot fűtötték: nem baj, találkoztunk, ez mindent megért.

Imádom Őt, azt kívánom, legyen boldog, békés, áldott ünnepe.Ahogy mindannyiunknak.

(Őszi lomb)

Ha a szombat gyűrű lenne, Zsuzsannám a gyémántkő benne.

Boldogság...

(Őszi lomb)

Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. (…) mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre!

Márai Sándor

Chris Rea

(Mészkőcsiszolat Lábatlan)

Pesten hóban szintén nem a gyönyörök csúcsa autózni naphosszat. Mennyire nincs félelemérzet némelyekben, hogy a tükörradiál nyárigumival elindulnak, amikor esik a hó. Értem én, vásárolni kell menni, meg a gyerekért stb. És zömmel meg is ússzák - pár embernek pedig okoznak néhány kellemetlen percet, szembe csúszkálva-forogva a Szépvölgyin lefelé kb. öttel, majd neki a járdaszegálynek, jó, hogy van.

Zsuzsannával leveleztünk tegnap is, ma telefonáltunk, leveleztünk. A gépe mintha haldoklott volna, de aztán észre tért pár bootolás után - nem is tudtam, hogy BG már önjavító windowst csinál :)

És repesve várja szívem a szombatot!

(ekkora hó esett)

Nagyon hiányzik, pedig csak egy hete, hogy láttam..

Napoleon Boulevard, régi kedvencem, Chagallal együtt.

(cserszömörce magok)

Amikor megbeszéltem, hogy megyek a Nyugat-dunántúlra, még csak távoli előjelzés volt a hó. Aztán Bicskétől gyönyörű hóesésben mentem, majd letérve egy mellékútra hóban-jégben, majdnem kutyaszán kellett. Nagy élmény volt.

És egész úton Zsuzsára gondoltam...

(nem egészen az én stílusom, de most el tudnám képzelni)

(bazaltoszlopok Hegyestűről)

Rohan az idő, Zsuzsival ma féléve, hogy először találkoztam.

Hála Istennek.

Csütörtök volt, és gyönyörű.

(Kővágószőllősi homokkő csiszolat)

Vannak napok, amelyekre évek múlva is tisztán emlékszel. Megtörtént valami teljesen hétköznapi esemény, ami akkor esetleg  nem is tűnt különlegesnek:

csak a későbbi fejlemények tükrében vált csodává.

Mintha egy angyal szállt volna be a szobádba, behúnyt szempilláid mögött ma is látod.

(Kővágószőllősi homokkő csiszolat)

A mai napon két, a szívemnek kedves nő élete fontos eseménye zajlik:

leánygyermekem a félévét próbálja menteni,

Zsuzsi pedig vizsgázik délután.

Én nagyon szurkolok Nekik:
HAJRÁ, LÁNYOK!

(kicsi szívem vélük dobog, na!)

az eredmény: 0:1 eddig :(((

(Kővágószőllősi homokkő csiszolat)

Egy délelőtti telefon után csak este hétre mehettem, ez van. Mit tegyek, alkalmazkodni kell. Zsuzsi még ezt is lekéste, pedig nem tömegközlekedéssel jött. És a lakás üres volt, biztos nem jött össze, amiről szó volt előtte. Pech. Én mindenesetre lefagytam derekasan. Nem volt öt fok, de legalább nem szakadt, mint a 3-ason egész a Hajdúságig, ott abbahagyta, és száraz utak következtek.

Kicsit beszélgettünk, majd elindultunk 'tejfelezni': új vendéglőt javasolt Zsuzsi, azt megnéztük, az Anna-templomnál, a Batthyányi utcában ( pubhouse). Új hely, új szokások: csak egy 'dohányzóasztalnál' volt hely, egy kétszemélyes kanapén. Próbálkoztam, hogy itt eliszogatunk, és a kaját valami rendes asztalnál fogyasztanánk el, de nem volt vevő a pincér az ötletre, állítólag annyira tele voltak (fogjuk rá). Azért leküzdöttük a nehézségeket, a kaja tényleg olyan jó volt, mint a híre, de nem itt leszek törzsvendég. A vörösboruk Vilyan csontszáraz, fogyasztható volt, választék egyféle.

Hamar távoztunk, éjfélig beszélgettünk otthon némi vodka kíséretében. Éjjel Zsuzsi úgy aludt mint a lőtt vad, hanyatt zömmel, én gyönyörködhettem benne az ablakon beszűrődő gyenge fényben: a sziluetteket láthattam... Azért aludtam is.

Mióta nincs munkája (kb egy hete), azóta háziasszonykodik, süt, főz, takarít, ami vastagon ráfér arra a kétpasis legénylakásra, a házinéni már mondta nekik, hogy ezt a lányt el ne engedjék :). Láttam már tüsténkedni a reggelim kapcsán többször is a konyhában, nagyon céltudatos és határozott a mozgása, mozdulatai, a tevékenysége, látjátok: az én Zsuzsim! A hétvégén muffint csinált, sósat, kukoricával és paprikával, jó lehetett, mert nem maradt...

Reggel kis fotózás, kicsit csodálkozott rajta, hogy nem akarok egész alakos képeket csinálni, sőt semmi indiszkrétet, de azok a képek nekem a fejemben vannak, azok az enyémek, és nem törölhetők. Jobbakat meg úgysem csinálnék... Én kértem egyébként, de csak a műkörmökről és a tetkóról akartam fotózni, arcképeim nagyon jók vannak. Majd az illendőség határain belül teszek fel, nem most még, majd, ha lecseréli a mintát, amibe mellesleg bele vagyok szeretve... Plusz a tetkó is fel lesz újítva, azt az első perctől szeretem - mindig megszámolom rajta a számolandókat :), azt nem teszem fel, mert unikum.

Reggeli nem volt, elszúrtuk a logisztikát, hiába, ez  kölcsönkégli, ahol már n em lakik... Majd legközelebb úgy készülünk (pl: összegyúrva viszem a fasírtot?)

Mire a lámpánál kikanyarodtam a Pest felé vezető útra, láttam, hogy ment a boltba. Előkaptam a fotóapparátot, és kb hatvannál lőttem egyet, nem, nem volt balesetveszélyes cseppet sem, a szemközti sávban integettek, de ők már biztosan nem fértek bele egy kép erejéig sem :)) Sikerült! Első képem Róla. Nem a legjobb, mert telefonált, de majd legközelebb.

Nehéz volt eljönni, a szívem tele van aggodalommal (sötét szárnyak suhogása, ha valaki tudja, mit jelent ez), amint ezt már azóta valakinek a vállán ki is sírtam, szegénynek. Már szárad.

Mintanő útmutatása nem csak mára.

El kell menni itthonról, hogy megforduljon a világ: ágyba kapjam a kávét!

(Finoman utalnék a párhuzamra Zsuzsival, megállapítható a szabály: itthon én viszem ágyba, máshol én kapom oda?)

Zsuzsannám eltűnt a kibertérben, csütörtök dél óta nem hallok Felőle, akkor éppen háziasszonykodott, takarított és főzött, csupa pépeset, úgymint túróscsusza és almáspite, én meg a világ másik felén vagyok; megbeszéltük a jövő keddet, a suliját, a háziasszonyi lét problémáit, a váratlan állásvesztés keserveit és az új állás szerzésének valamint a fixidős munkába beállás várható nehézségeit.

Úgy tűnik, keddig nem én kötöm le a gondolatait :(, tudom, hogy feleslegesen aggódom.

Az itthoni lét elviselhetetlen kettősségéről.

Sokat (mit sokat: rengeteget) dolgozol, persze ebben a blogírás meg a levelezés is benne van. Meló is van doszt, itt az évvégi hajrá (na emiatt pont nem panaszkodsz), a "kiküldetések" miatt kiesik majdnem egy munkanap, azt is be kell hozni valamikor, általában este-éjjel.

Egyébként pedig a párod elvakult, és szeret – van lelkifurdalásod, emiatt van. Kényezteted is, amennyire energiádból futja. Nem gondoltad volna, és ezelőtt sehol nem találkoztál-hallottál ilyenről, hogy a vele való kapcsolatod legnehezebb része beszélgetni.

Te egy másik világban élsz, folyamatosan a Kedvesre gondolsz, azt tervezed, hogyan találkoztok, ő fut a háttérben folyamatosan. És aztán ülj le esténként beszélgetni valakivel, aki közel van hozzád, ismer, kíváncsi is, és beszélgess vele: de pont ARRÓL nem lehet. Puff.

Akár komment is lehetne  titokka blogjában...

Nem is gondoltam, hogy eddig milyen kényelmes helyzetben voltam. (Jó, gondoltam, de nem foglalkoztam vele.) Eddig ugyanis csak Zsuzsinak kellett alkalmazkodnia hozzám, amikor én ráértem, alibit tudtam kreálni és gyakorlatba ültetni, akkor Ő - nyilván bizonyos korlátok között - fogadókész volt.

Ez az, ami most megváltozott, és nekem még szoknom kell az új helyzetet.

Zsuzsannának is ki kell alakítania a megfelelő alibit, és ez neki sokkal nehezebb. Emiatt, bár a jószándék megvolt, nem lehetséges a 'kirándulás' a jövő héten, marad a debreceni esti randevú a másnap reggeli távozással. Ebben persze semmi sajnálatra méltóság nincs, a nyáron a két kezemet összetettem volna (illetve ténylegesen össze is tettem), hogy legalább egyszer adassék meg ennyi nekem.

Megadatott, többször is, nincs okom panaszra. Nyilván sajnálom azt a bő napot, amikor a kocsiban ültünk volna odafelé-visszafelé, meg az ottani kirándulást-evést-ivást, de ami nem megy, az nem megy. Fordított helyzetben is voltunk már, amikor miattam nem jött össze valami.

Folyamatosan tesztelve van az alkalmazkodó képességünk. Amikor valami éppen nagyon szép, akkor jön valami váratlan, ami változást hoz az életünkbe. Ha nem sikerül eléggé áramvonalasnak lenni, akkor a veszteség nagyobb.

"Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget."

irta Ady, egy általam sosem értett versében (emberileg nem értettem). Ettől másképp szeretném 'megtartani' Zsuzsannát, és az már biztos, a messzeség - kölcsönös - megszépítő ereje kevés lesz hozzá...

(Ma tanultam egy nagyon kifejező szót: nyíg /vki/, ez fog betenni nekem)