a 'nem kéne' szerelem

emlékek bejegyzései

Sally Bowlesként üvöltök a híd alatt, felettem dübörög a vonat. Ha elég közel állnál, kihallani vélhetnéd a nevét a hangomból.

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

I.

Már csillagtávolok
Ringatják emléked.
De vágyó sugaraim
Még mindig elérnek:
Arcodon ragyognak
A visszavert fények -
Üvegszirmok fednek,
nem tudod, nem érzed.

II.

Neved, ha hallom,
Megidéz.
Édes lesz a kínom,
mint a méz,
És éget fájón,
mint a tűz:
Valami démon
Hozzád fűz.

III.

Az elmúlás műve,
Hogy a szilárd kérget
Teremtő emléked
Sarjadásba űzte.

Virágzó gyűrűbe
Burkolt örökséged.
Az egekbe érted
Szállt a kínok füstje.

Aranyba, ezüstbe
Zártak, kőbe véstek:
Lángolt minden éked.

S lelkembe merülve
Kristályráccsá égett
Misztikus szépséged.

(Habán Mihály)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ma egy éve, hogy beléptem Zsuzsi életébe. Furcsa szomorúság fog el, ha visszagondolok. Mennyi szép perc, mennyi izgatott várakozás, mennyi reménykedés, tervezés! Furcsa az is, hogy egyáltalán beleléptem, ki gondolta volna rólam? Pont rólam? Még talán én sem. De amikor benne voltam, kétely nélkül - ma legalábbis már így emlékszem - átadtam magam az örömnek, a gyönyörnek, a kedvességének, a fiatalságának. Sosem akartam közelebbi kapcsolatot, mint ami megvalósult - ő sem kívánta szorosabbra fűzni. Így volt jó mindkettőnknek - és amint belépett az életébe a nagy Ő, és én ebbe belekavarhattam volna, azonnal megszakított minden kapcsolatot velem. Nem is számíthattam másra, sosem szeretett, kedvelte az együtt töltött időt, átadta magát a pillanatnak, de ugyanígy el is volt nélküle. Ma is elvan.

Sorsdöntő momentum: amikor elköltözött Debrecenbe, röviddel rá úgy döntött, hogy minden volt pesti kapcsolatát megszakítja, ma már mindegy, miért - nem volt közöm hozz, csak érintettként. Egy hétig bírtam, majd sms-ben küldtem egy szomorú szmájlit (erre mondja M, hogy le a szmájlival!), kis idő múlva visszahívott, a többi a blogban olvasható.

Furcsa fintora a sorsnak: egy ismerős ment esküvőre néhány hete Zs szülővárosába. Akár az Övé is lehetett, amennyit megtudtam róla, meg a családról, annyi megegyezett.

Remélem, boldog. Remélem, boldog lesz. Remélem, boldogul.

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A kilencedik hónap is eltelt azóta, hogy Zsuzsannát először láttam (pontosan tegnap), és lassan három, hogy utoljára.

Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket. Nem, nem hiszem. Nem begyógyítja, hanem heggel borítja, a seb ott marad, emlékeztet, és a mélyén egy-egy mozdulatra felébred a fájdalom - de Te gyógyultnak vagy nyilvánítva.

Tegnap este a kezembe akadt egy könyv. Még a kapcsolatunk elején vettem Zsuzsannának. Amikor együtt voltunk, általában vittem valami olvasnivalót: verseket, szövegeket, idézeteket, és ezt a könyvet: mindig nálam volt, hogy ha úgy adódik, elővegyem és felolvassam belőle valamelyik részt. (No lám, nem is neki: kettőnknek vettem.) Például, az elején Dömdödöm történetét, abból a részből, ahol bemutatják a szereplőket.

A könyvet nem hagytam ott nála, velem utazott minden alkalommal, és csak párszor került elő, elvoltunk nélküle. Amikor hazajöttem, kitettem az utazótáskából, és a polcra csúsztattam a mesekönyvek közé, majd legközelebb vissza. Tanúja volt minden találkozásunknak, Debrecenben, Pesten.

Levettem a polcról, és belelapoztam. Még benne  vannak a kis színes postitek, amelyekkel megjelöltem a felolvasandó részeket. Beleolvastam, de most nem működött Lázár Ervin. Már a kezdete, amin máskor lazán átlibben az ember, anélkül, hogy meglegyintené a bánat:

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. "Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!" Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp.

És már bent is volt. Ezek után hiába lapoztam gyorsan tovább, és folytattam ott, hogy:

- Azóta itt lakik a Négyszögletű Kerek Erdőben - mondtam.

- Itt - folytatta Mikkamakka -, akárcsak Dömdödöm.

- Kicsoda?

- Dömdödöm. Azért nevezzük így, mert csak annyit tud mondani: dömdödöm.

- Semmi mást?

- Semmit. De azért nagyon jól megértjük, akármit is akar mondani. Néhány nap alatt te is megérted.

- Ő meg, ugye, azért jött ide, mert odakint senki se értette meg, és ki is nevették - mondtam.

- Lehet - válaszolta Mikkamakka -, magam sem tudom pontosan. De Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl azt állítja, hogy Dömdödöm tudna beszélni, csak nem akar.

- És miért nem?

- Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. "Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

- És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? - kérdeztem.

- Egészen bizonyos lehetsz benne - mondta Mikkamakka -, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm.

Dömdödöm, mondom.

Van, aki érti.

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tilosban (Haiku) Titokban járok ködös utakon, Hozzád röpül a szívem Megérkezés Ülök a kocsiban vár már a Kedvesem távolban feltűnik előttem Debrecen (Kovács Márk: Leszállás)

Click here to create your own Count Down

Ajánló

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Még múlt pénteki a történet, de sokszor eszembe jut. Miután az aluljáróban elbocsátottuk egymást Zsuzsival, ő ment csizmát venni, én meg a plázába valamit a házasságira, mert bár nem szoktunk, de most volt egy olyan érzésem, hogy nem így lesz (nem így lett). Jártam az üzleteket, néztem az árukat, ötletem egyáltalán nem volt. És ami hatványozottan nehézzé tette a dolgot, hogy mindenhol láttam olyasmit, és csak olyasmit ami Zsuzsihoz illő, neki adható lenne - annyira a hatása alatt voltam még. Végül segítséget kértem egy eladótól - soha nem szoktam, inkább elhessentem őket -, aki megérezte a lehetőséget, kifaggatott (G-ről), és elém tett dolgokat. Segített leszállni a földre: így már képes lettem választani. És G örült, tetszett neki. Nem tudom, ez még az én ajándékom volt-e...

Ajánlás

Tetszett a bejegyzés? Akkor ide kattints, hogy még néhányan megnézhessék!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Zs tegnap telefonon mondta, hogy fodrásznál volt. Még nem írtam a hajáról. Félhosszú, egyenes, korábban volt festve (szőkítve) is, de az már eléggé elmúlt, az új részek világosbarnák, a vége szőkében játszik. Általában feltűzve hordja, ha kérem, nekem leengedi. Szoktam kérni. Ilyenkor kiveszi a nagy csatot a hajából, és megrázza a fejét, hogy szétterüljön és kibomoljanak a tincsek. Varázslatosan szép mozdulat. Szeretem a hajába fúrni az arcomat, szeretem, ha csiklandozza az arcomat egy-egy kósza hajszál. Nagyon finom illata van, akkor a legjobb, ha előtte nap mosta meg, akkor már nem sampon, hanem tiszta, saját illat, amitől mindig elbódulok, ugyanúgy, mint a bőréétől. Az új frizura be van hullámosítva. Holnap látom, megérinthetem. Lehet fogadni, fog-e tetszeni. Akik eltalálják, három ingyenes kommentelési lehetőséget sorsolok ki közöttük. Lásd még itt is.

Ajánlás

Tetszett a bejegyzés? Akkor ide kattints, hogy még néhányan megnézhessék!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Fura dolog ez a várakozás (de nagyon jóleső). Bármit teszek, bárhol vagyok, érzem, hogy Zsuzsanna velem van. Amikor elmerülök valamiben, koncentrálok, ott vagyok teljesen, akkor megül valahol csendben, hátul. Bezzeg ha lankad a figyelmem, elkalandozok, akkor azonnal előtérbe jön, szól hozzám, történik valami - mintha ott lenne a közelemben. Szerencsém, hogy a munkámban a hatékonyság csak féléves-éves nagyságrendben értékelhető. És a rutin meg a jó kollégák sokat segítenek. Nagyon várom, hogy teljen az idő. Nem szívesen árulnám el, hogy a visszaszámlálót hányszor nézem meg napjában. Á, alig... Száz alakban jössz ilyenkor, uj tündérem, te, régi: fényköd leng, s tudom, mögűle te lépsz ki... (Csak nem szabad egészen odanézni!) Szabó Lőrinc

Ajánlás

Tetszett a bejegyzés? Akkor ide kattints, hogy még néhányan megnézhessék!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

munka, zene, Cseh Tamás, dalok a múltból

Rábukkantam egy Cseh Tamásról szóló írásra, majd kerestem tőle számokat, azok mennek meló közben. Dalok az életünkről - akik ott voltak a hatvanas-hetvenes években, sokan értik. Nem kizárólag a zene, hanem a szövegek. Ezzel kezdtem ma (aztán jöttek a többiek sorban, Te is, Zsuzsi):

Ez nekem Téged idézett fel, ZsuzsAnna:

Ajánlás

Tetszett a bejegyzés? Akkor ide kattints, hogy még néhányan megnézhessék!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az a csodálatos és különös dolog történt, hogy a csütörtök esti sms -mindössze ' :( ' volt- nem szállt el nyom nélkül a nagy büdös kibertérbe, még az éjjel kaptam rá egy 'majd holnap írok'-ot, amit tényleg követett egy levél - a legszemélyesebb, amit eddig kaptam tőle, a végén 'puszillak papuska:)', majdnem elérzékenyültem. Úgy tűnik, volt egy kis félreértés, ami tisztázódni látszik, a hét végén jön Pestre, és találkozunk! Bár a hétvégén nehéz fizikai munkát végeztem, és a derekam-combom a sok guggolás-térdelés-felállás következtében teljesen zokni, azért este összehoztam Neki egy levelet, majd ma vagy holnap reggel tudja elolvasni. Ezen kívül ide is találtam pár linket, egy kolozsvári oldalra, érdekes, betettem ide oldalra: ld. Szemelvények blogokból. Plusz bejelöltem Zsuzsit az iwiwen, amit reggel el is fogadott, az 'összefutunk' típusú kapcsolatot jelölte be ő is, én is. Még beszéltünk is telefonon, erre sem nagyon volt példa korábban, az időpont egyeztetések technikai célú csevegésein kívül. Szóval ismét lebegek, lefújtam a temetést. Vissza, Miatyánk, nem nálunk harangoztak. Mondtam már, hogy imádom ezt a nőt? Nekem is van méltóságom, csak éppen sosem riadok vissza attól, hogy bizonyos időközönként elveszítsem. (idézet a cinemadulook blogból) Más. Milyen furcsa dolog az emberi emlékezet. A hét végén autózás közben valamelyik nyálgép-adóra tévedtem, ahol sorakoztak a számok, ahogy kell egymás után. Az egyiknél - nem vagyok túl tájékozott, gőzöm nincs, ki az előadója - belenyilallt a szívembe valami édes-bús szomorúság (ez még a tisztázódások előtt volt). Hallgattam a számot, és nem értettem, mi ez. Eltelt vagy jó perc, amikor beúszott a lelki szemeim elé Zsuzsa K.-i lakása, a félhomály, és abban a pillanatban tudatosult a hol és mikor. A szeretkezéseink alatt ott mindig szólt a zene. Kétszer is erre a számra voltam vele, emlékszem, még a ritmust is átvettem :). Ott ez nem tudatosult, talán mással voltam elfoglalva? Olyan élesen jött fel az emlék, hogy szorítást éreztem az ölemben, mintha közelednék... Mindezt gatyában, felöltözve, kocsiban, vezetés közben, tárgyalásra menet, egy zeneszám miatt. Furcsa volt, még sosem volt ilyen erős ottvagyok-érzésem. Nehéz megfogalmazni, de ebből talán érezhető, mekkora élményt adtak nekem azok a K.-i találkozások.

Jeffery Scott képe, csak mert tetszik.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!