szerelem bejegyzései 
Hózik
2010. nov. 29. 2010. nov. 29. 7:51, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
hó
,
szerelem
Hózik, és ujjong a lelkem. Orrom az ablaknál, ritmikusan belehelem két sávban az üveget, ahogy nézem a kavargó hópelyheket.
Hatalmas, hófehér pelyhekben kezdett esni. Éppen akkor, amikor leszállt az est, a lámpák fényében még varázslatosabb a hópihék tánca. Lassan centikké gyűlt lent a fehér lepel, a csendet csak egy-egy jármű kerekeinek surrogása törte meg. Kikívánkozik az ember, a pár is egy darabig nézte az erkélyről összebújva a látványt, majd a férfiből, önmaga számára is váratlanul, kiszakadt: - menjünk le!
A lány gyorsan belebújt a szőrmés kabátkájába, éppen takarta a derekát, de alóla kilátszott a rózsaszín lélekmelegítő. A lábára fehér, lapos talpú csizmát húzott, pedig tudta, hogy az rövidesen beázik. de csinos és vonzó akart lenni. Fejére azt a fehér simléderes pimaszcsajos sapkát tette, amelyik a társát annyira elbűvölte legutóbb. A férfi csak a kabátját vette magára, fejére húzott egy "gyerekcsináló" sapkát, - legalább pompon nincs rajta, gondolta a lány, de nem tette szóvá.
A lift lassan kúszott lefelé a magasból, valaki már volt benne, csak álltak egymás mellett, nem szóltak. Leérve a lány előreszaladt, ki a kapun. A férfi udvariasan előre engedte a liftbeli nőt, majd kilépett az üvegajtón. A hópelyhek vadul táncoltak a szeme előtt, először nem is látta, honnan érkezik a mellének csapódó hógolyó. Aztán lehajolt, ő is gyúrt egyet, és a kacagva szaladó lány után hajította, nem találta el, a golyó a lány előtt esett le, aki erre megállt, és bevárta a férfit.
Az két kezébe fogta a lány arcát, kicsit megemelte, a lány lábujjhegyre ágaskodott, hogy a szájuk összeérjen - a férfi szerette, ha a lány ágaskodik, mellei a melléhez érnek, és felnéz rá szempillái közül - a lány pedig tudva ezt, ügyesen pipiskedett, és igen kívánatosan rebegtette a szemét a csók közben. Az orruk összeért, mintha a férfi nem akarná abbahagyni. Amikor szétváltak az ajkak, a férfi engedte talpra ereszkedni a lányt, de a kezét nem vette el az arcáról, szemét a szemébe fúrta, úgy nézte, metszőn és oly kémlelőn, hogy a lány rövidesen lesütötte a szemét.
Ekkor elengedte, megfogta a kezét, teátrálisan átfűzte a karján, és így, karonfogva, mint egy régi pár elindultak a sétálóutca felé. A hó sűrűbben esett, egyikük sem emlékezett, mikor láttak utoljára ilyen gyönyörűt - a lányt annyira nem ragadta meg, a hó az hó, de miért ne, ha neki örömet okoz, a lába még száraz volt, és volt valami végtelenül megnyugtató a férfi közelségében, valami bensőséges abban, ahogy összekapaszkodva sétáltak.
Kevés ember volt az utcán, a vásár már becsukott, akit láttak, inkább sietősen összehúzva magán a kabátot, bebújva a gallér mögé igyekezett, csak ők ketten voltak, akik andalogtak. A lány nézte a lámpa fénykörében a szédítő forgást, a hópelyhek végeérhetetlen táncát a fényben, arcát odadugta a férfi kabátujjához, a kalapja kicsit megmozdult, ahogy hozzáért a karhoz, de mert nem lazult meg, hát hagyta. A férfi szíve tele volt a boldogsággal, élvezte a sétát, halkan dúdolt a lánynak egy kis dalt, aki hálásan mosolygott érte.
A lány megremegett - fázol, Kicsim? - Nem, csak végigfutott rajtam.
-Nézd csak: egy teázó, menjünk be!
Beültek. A teázóban balra a pult, mögötte fiatal fiú, körben kávéházi asztalok, a felénél sem ültek, hátul egy hatalmas ülőgarnitúra pöffeszkedett, ahonnan éppen felálltak. A férfi egyből arra vette az irányt, és látta, milyen szerencséjük van: a fotelek egy kandallót vettek körül, amelyben ropogott a tűz, fényében ugráltak az árnyékok a falon: igazi tűz, és igazi meleg volt.
Mire a lányról lesegítette a kabátját, addigra a pultos már mellettük állt, Forró teát kértek, gyümölcsöset, mézeset, és letelepedtek a kandalló előtt. A lány macskaként nyújtózott a kétszemélyes kanapén, a férfi átölelte a vállát, így a fejét a vállgödrébe hajtva nézték a tüzet. A tea hamar megérkezett, szótlanul kevergették, a lány kinyomkodta a filtert, majd kézbe vette a csészét. Előrehajolt, arcát a gőz fölé tartotta, nagyot lélegzett belőle. Rövid köhögés tört rá, a férfi a hátát simogatta közben, a tea nem loccsant ki, a lány hálásan nézett a másikra. A szeme furcsán csillogott a sapka széles ellenzője alól - de jó, hogy bejöttünk - suttogta, és visszabújt a vállgödörbe.
A kar újból átölelte a válla felett, a felsőkarját símogatta, másik kezével a teát tartotta. Kényelmesen ültek, csend volt, valami észrevehetetlen indiai - vagy japán? - zene szólt halkan, a hallásküszöb környékén.
Mire elindultak, a hóesés elállt, alig pár centi hullott, vizesen ropogott a lábuk alatt. szaladtak haza, boldogan, hógolyózva, nevetve.
...
Mindketten megőrizték ezt az estét, évek múlva csodálkoztak egymásra. Akkor felkerekedtek, hogy visszamenjenek, megnézzék nappal is, de a teázó megszűnt, a ház, amelyben működött, eladó. Jobb így - mondta a férfi, - tiszta marad az emlék.
Azt mondja...
2010. okt. 26. 2010. okt. 26. 10:16, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Kettős élet
Címkék:
barátok
,
házasság
,
szerelem
...egy barátnőm, aki kivételesen mindent ismer - még talán engem is :), hogy kár ezért a blogért. A másik sokkal szárazabb, nincs meg benne az a tűz, az a lángolás és lelkesedés, nomeg, gondolom, a tilosban járás öröme, egy vénember jön-megy benne (na ezt nem mondta, de akkor is), kinek érdekes az.
Az elmúlt két hónapban kétszer sóhajtott fel így, másodjára egy kis szerelmet kívánt nekem. Soha rosszabb kívánságot ne kapjak.
Sosem tagadtam, hogy szerelmes vagyok, és képes voltam (vagyok) kettőbe az lenni, feleségbe-szeretőbe, ide azokkal a kövekkel. A feleségről szemérmesen nem írok, bocsi, legalábbis, amíg jó megvagyunk (amott azt is láthatja, aki láthatja, magamról sem, az nem én-blog, a sorok közül kikandikáló exhibicionizmust leszámítva).
Megtanultam már, az ember képes sok olyanra, amit ifjúi hévvel és lelkesedéssel, hogy ne mondjam idealizmussal telve el sem tud képzelni magáról, a világról -huszonöt év szigorú monogámság után.
Az exemmel (aki a válás óta az új pasijával bújik minden szabadidőben, de a gyerekeket azóta basztatja, ha szóba kerülök, neveljünk hazug és képmutató gyerekeket, pedig én öt évvel azután hagytam ott őt fizikailag, mint ő engem lelkileg) órákat veszekedtünk anno egy váláson, kinek van/lehet igaza, miért nem oldják meg stb. És miért fontosabb a munka meg a karrier mint a másik - na ezen azóta is gondolkodhat. Mert az élet nem olyan. De lehet, hogy nem is ilyen.
Ez az egy szavazat eggyel több, mint a blog abbahagyására szavazók: hát valami lesz, hogy VL is olvasson valami jót :), és legyen mit kérdezzen a kávé mellett. Nincsenek célok: csak lehetőségek.
Irány Debrecen, kezdetnek.
Emlék (Haiku 10.)
2010. febr. 15. 2010. febr. 15. 6:58, papus56,
6 komment
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
vágy
Zsuzsannát a múlt köde lepi... Ott van valahol a tejszerűen gomolygó pára mögött, a hordalék alatt, a képzeletemben, mintha csak álmodtam volna, vagy talán Mamzelnál :)) olvastam? Ki tudhatja?
A fejemben egy lány képe, olvasom a blogomon a szeplőit, a szemét, a tetkóit, az ujjait, a haját, álomkép már csak? Behúnyom a szemem, és mintha itt ülne velem szemben, maga alá húzott lábbal, kis fehér zokniban,és mosolyog - jól látom vajon?
Naponta eszembe jut, beszélek hozzá magamban, levelet írok Neki, álmodom Róla. Velem van akkor is, ha nyolc hete nem láttam, nem hallottam.
A múlt héten írtam ezeket:
Csupasz hold fénye festi
kékre a melled.
Őrizem arcod
zöldsárga tigrisszemed
elkísér engem.
(Ez talán válasz Gabinak is.)
Közszolgálat
2010. febr. 9. 2010. febr. 9. 7:00, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Mindenféle
Címkék:
szerelem
,
valentin
Tekintettel a közelgő Valentin-napra, adok egy linket, ahol nagyon jó ötleteket lehet találni-látni (vásárolni már késő).
Teszem ezt részben azért, nehogy kilógjak a mainstreamből.
ez a 200. bejegyzése ennek a blognak :)
Finish
2010. febr. 6. 2010. febr. 6. 12:00, papus56,
2 komment
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
szakítás
,
szerelem
,
vágy
,
várakozás
,
vers
Egy újszülöttnek minden vicc új: most olvastam ezt a blogbejegyzést, és a *lábjegyzete gondolkoztatott el. De nem akadályoz meg abban, hogy ismét Zsuzsannáról írjak.
Lassan 3 hete nem tudok róla, mindenféléket kitalálok, mint rendesen, szomorúsággal tölt el a hiánya, eszembe jutnak népi nagy bölcsességek, úgymint minek futni olyan szekér után, ami nem vesz fel, bár ez nyolc hónapja is eszembe juthatott volna, de amikor annyira jó volt futni, és nem nyeltem a port, sütött a nap, a haja ragyogott az ellenfényben, a szál bele-belekapott a szoknyájába, és boldog voltam, boldog, mint a kiskutya a gazda mellett futva, mindegy, hova, mindegy, miért, mindegy, meddig csak együtt, ez a lényeg, a 'hova' és a 'meddig' megtapasztalásán túl sem bánom, futnék, de nem lehet, nézném, de nem lehet, megőrizném a csukott szemhéjam mögött, ezt végre lehet, ez az enyém, nem elbuktam csak lemaradtam, nem elvesztettem csak elengedtem, de ami fontos volt Belőle és nekem adta, az megvan, megmaradt, jólesik verset találni az érzésről, jólesik kiírni amit érzek és kavarog bennem, jólesik sajnálni magam picit, itt a vers, alberth írta 1975-ben Debrecenben, (találtam nála), Zsuzsi meg sem született, én túl a katonaságon, van valami sorsszerű ebben, mint egy jövendölés, kasszandrai, hiába olvastam volna augusztus végén, akkor is ezt csinálom végig, szerettem és szeretem, de nem volt méltatlan és nem volt indifferens, és Őt ettem nagykanállal, Ő volt az élet, ébresztő, vár az élet, keserves ébredés.
Elhidegülés
hidegen, áttetszőn fehérlik kezed.
Szemed ködösen bámul reám,
nap voltál és lettél rideg-kék leány.
Jeges ár sodorta rőzse lelkedet,
perzselő tüzedből szürke hamu lett.
Parázs sem maradt belőle nekem,
mely vigasz lehetne tépett lelkemen.
Téged más vidékre sodort el az ár,
szerelmednek tüzét más táplálja már.
Zavartan, ködösen néz reám szemed,
belül már siratlak, elhagysz engemet.

Debrecen, 1975. nov. 21.
Vár a való világ. Máma már nem nyígok tovább...
Positive thinking
2010. jan. 27. 2010. jan. 27. 7:02, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
haiku
,
Kapcsolat
,
szerelem
,
várakozás
|
Zsuzsannáról Sose mondd azt: "el-
|
Ajánló
Kutyául
2010. jan. 22. 2010. jan. 22. 11:23, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
várakozás
Ajánló
Helyzetjelentés
2010. jan. 19. 2010. jan. 19. 16:00, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szakítás
,
szerelem
,
vágy
|
(Köszönetem jeléül azoknak, akik megszólítottak!) Negyvennyolc órája, hogy nincs Zsuzsi. Azóta hol így, hol úgy érzem magam. Volt, amikor mintha megnyugodtam volna: lehet, hogy a rossz bizonyosság is jobb, mint a lebegtetett jó? Első gondolatom, olvasva a levelet, amit küldött a kétségbeesés volt, hiszen a héten találkoztunk volna! Persze, a párjával való kapcsolatának fejlődése ezt már nem tette lehetővé, van pont, ahonnan az ember nem kockáztat. Első este kissé pokróc voltam, azzal, aki semmiről nem tehet, csak azért, hogy ne kelljen beszélgetni vele. Második este kompenzáltam - remélem. Bár a beszélgetést kerültem... Váratlanul bukkannak fel az emlékek, mintha hihetetlenül élesek lennének az érzékeim. Egy illat az elhaladó nő után, a vendéglőben a pincér hangja, egy halvány rózsaszál a virágos kirakatában, és előttem Zsuzsanna képe, ringó járása, a vendéglőben amikor rendeltünk, vagy átvette a virágot, és a csók után egy lendülettel fordult a vázával a konyha felé...
Sümegi mészkő |
Ajánló
Haiku 9
2010. jan. 14. 2010. jan. 14. 7:43, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
haiku
,
Kapcsolat
,
szerelem
,
vágy
,
Zene
|
N. N. HALLGATÁSÁT HALLGATOM: - veled marad, amihez nem ragaszkodsz. (Fodor Ákos)
Tegnap este valaki, aki általában elgondolkodtat a kérdéseivel - lehet, a vesémbe lát? - hiányolta a szerelmes bejegyzéseket a blogból. Van egy pár itt piszkozatban, de általában nyavalygósok, és attól megkímélek mindenkit - Zsuzsi eltűnt, karácsony óta két levél, és egy gyors chat... Talán a jövő héten látom, ha. Nekem, ha potyognak, hát befelé. Már megénekeltem a körmeit, a rózsáit, a szemét, a haját az utóbbi két hétben. Ez van. Vasárnapig nem lesz netem, valószínű, bocs. |
Ajánló
Rózsa 2.
2010. jan. 6. 2010. jan. 6. 14:49, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
szerelem
,
várakozás
,
Zene
|
Mi jut eszünkbe arról, hogy rózsa? A színpompásság, a változatosság, nagyanyám rózsakertje, dr. Márk Gergely rózsanemesítő (isten éltesse), vagy Gül Baba, esetleg a csipkebogyótea? Egy vadrózsabokor az út szélén, talpig virágban? Egy futórózsa-tő? A patak fölött átívelő néhai lugas a vasútállomás mellett? Egy illat? A kis herceg rózsája? A tündérrózsa, a mályvarózsa, a kövirózsa, vagy a többi, a rózsa népszerűsége alapján elnevezett virág? A leggyakoribb virág a kertekben. Talán a leggyakoribb, népdal, műdal és dal által megnevezett virág. Csipkefa bimbója? Egy rózsaszál szebben mesél? Pusztán nyíló rózsa? Kalapomon piros rózsa? Nyílik még a sárga rózsa? Vagy egy lány? A nőket leggyakrabban, ha virághoz, hát rózsához, rózsaszálhoz, rózsabimbóhoz hasonlítják.A
(márvány) |
Ajánló
Barna penny
2010. jan. 4. 2010. jan. 4. 6:57, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
öregség
,
szerelem
,
szívdobogás
,
vágy
,
vers
,
Zene
William Butler YeatsBROWN PENNY BARNA PENNY (eredeti) (a nyersfordításom) |
|
|---|---|
|
I whispered, 'I am too young', And then, 'I am old enough'; Wherefore I threw a penny To find out if I might love. 'Go and love, go and love, young man, If the lady be young and fair.' Ah, penny, brown penny, brown penny, I am looped in the loops of her hair. O love is the crooked thing, There is nobody wise enough To find out all that is in it, For he would be thinking of love Till the stars had run away And the shadows eaten the moon. Ah, penny, brown penny, brown penny, One cannot begin it too soon. |
Úgy gondoltam, elég fiatal vagyok, Később azt, hogy túl öreg; Ezért feldobtam egy pennyt Eldönteni, hogy még szerethetek-e. 'Menj és szeress, ne késs, ifjú, Ha szíved hölgye fiatal és szőke.' Ó, penny, barna penny, barna penny, Belegabalyodtam a haja fürtjeibe. Ó, a szerelem csalfa dolog, Amit senki nem ismer eléggé Mindent megtudni, ami benne rejlik, Amit gondolsz s vársz a szerelemtől Amíg a csillagok elszaladnak És az árnyak felfalják a holdat. Ó, penny, barna penny, barna penny, Nem lehet túl későn elkezdeni. |
|
YEATS BARNA PENNY (műfordítás) 'Ifjú vagyok,' suttogtam, Később, hogy 'túl öreg;' Feldobtam egy pennyt A szerelmet kutatva. 'Menj, és szeress, fiatal barátom, Hamvas, szőke szépséget.' Ó, penny, barna penny, barna penny, Elvesztem tincsei tengerében. A szerelem csalfa játék, Nincs az a bölcs Aki ismerné ezer arcának mindegyikét. Ő is a szerelem bolondja S a csillagokat hajkurássza az égen Míg az árnyak elfedik a holdat. Ó, penny, barna penny, barna penny, Egy élet is kevés rá, de nélküle ne élj!
|
|
Ajánló
Várakozás 8.
2010. jan. 3. 2010. jan. 3. 9:02, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
szerelem
,
várakozás
,
Zene
|
A hiányról akartam írni, Zsuzsi hiányáról. Visszaolvasva, erről már sok szó esett ezen a blogon. Aktualitást legfeljebb az adhat a számomra - kis köldöknézés -, hogy ma két hete nem láttam, és még legalább tíz nap, amíg találkozhatunk. Ennyi még a nyáron sem volt, nemhogy azóta. Így most, bár nem tagadom, nehezemre esik, a nyígást ráhagyom Björkre - ha már tegnap előkerült. Én pedig várom, hogy holnap kezdődjön (hát normális vagyok én?), és a hét közepe felé lássam, mikorra tudom öszehozni az év első randevúját. |
Ajánló
Szemek
2009. dec. 26. 2009. dec. 26. 12:58, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
odakozmáltam
,
szerelem
,
Zene
|
Zsuzsi szemeiről álmodtam. Azokról a nagyon kifejező, tengerzöld szemeiről. Amikor jól érzi magát, vagy örül, akkor arany csillagok jelennek meg az íriszében, kicsit összehúzza a szemét, enyhén félrehajtja a fejét, és úgy néz rám. A szeme körül ilyenkor huncut kis mosolyráncok jelennek meg - még a szempillái is mosolyognak. Láttam már a szemét örülni, láttam már közömbösnek lenni. Láttam - fényképen - kisírtnak, szívfacsaró volt. Láttam fáradtnak, láttam unottnak. Láttam rajongónak - a párjáról beszélve. Láttam utálkozónak - arról beszélt, aki miatt elküldött szeptemberben. Láttam szeretettel nézni, láttam meglepettnek, láttam zavarban, láttam elnézően mosolyogva.
Látva láttam, érezve éreztem. Ott ültem-feküdtem Mellette, és minden képe beleégett a retinámba, eltárolódott az agyamban - mintha most történt volna. Boldog vagyok, hogy láthattam, boldog vagyok, hogy még láthatom, elmerülhetek a szemében, az arany felvillanásokban, a zöld tengerben, a hajzuhatagában, a karjaiban. Hogy a karomba szoríthatom, felemelhetem, ölelhetem, aggódhatok érte, segíthetek neki, szerethetem.
A Csöndem vagy, Drága. "...s úgy nézett volna vissza szemed, ahogy szeretem!" |
Ajánló
Szeplők
2009. dec. 23. 2009. dec. 23. 19:35, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
,
Könyvélmény
Címkék:
Kapcsolat
,
könyv
,
szerelem
,
ünnep
|
Off karácsony. Szeplőkről beszélgettünk. Valaki azt mondta, hogy nem szerette a saját szeplőit fiatalabb korában. Mára megbékélt velük, elfogadja őket. Nekem ezt nehéz elképzelni, de én nem nő vagyok-egy nő mindig másként viszonyul a saját testéhez. Akkor is, ha van mellette valaki, aki nem mulasztja el felhívni a figyelmét a szépségeire... Zsuzsinak is vannak diszkrét kis szeplői az orrnyergén és a szeme alatt. Annyira diszkrétek, hogy az első pár alkalommal - amikor zárt helyen, mesterséges világításnál találkoztunk -, észre sem vettem őket. Bezzeg, amikor kimentünk a napra! Legközelebb nem mulasztottam el megcsókolni őket, s egyben Zsuzsannám szemét, szemhéját, szempilláit. Mondanom sem, kell, imádom őket, egyenként mindet. A tél kezdi eltüntetni-halványítani a szeplőket, de azért látszanak, mosolyognak ha Zsuzsi mosolyog, felragyognak és kihunynak, kacagnak és elbúsulnak, simogatnak és karcolnak, szóval nagyon szerethetők most is. Lázár Ervin írt szépen a szeplőkről, arról, hogyan kell megszeretni őket. Én megfogadtam :)
On karácsony (nehéz megállni) Ha mára vége a takarításnak, főzésnek, ajándék-vásárlásnak és csomagolásnak, vedd le a polcról (vagy a fenti linkről) Lázár Ervint, és leülve olvass pár percet. Ha átsuhan közben feletted valami, igen, az egy angyal volt. |
Ajánló
A huszonharmadik
2009. dec. 22. 2009. dec. 22. 20:36, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
ünnep
Ajánló
Ragyogás
2009. dec. 19. 2009. dec. 19. 21:46, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
vágy
|
Ha a szombat gyűrű lenne, Zsuzsannám a gyémántkő benne.
Boldogság... (Őszi lomb) |
Ajánló
Ünnep
2009. dec. 18. 2009. dec. 18. 12:27, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
vágy
,
Zene
|
Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. (…) mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre! Márai Sándor
Chris Rea (Mészkőcsiszolat Lábatlan) |
Ajánló
Hó 2
2009. dec. 17. 2009. dec. 17. 9:36, papus56,
1 komment
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
hó
,
Kapcsolat
,
szerelem
,
várakozás
|
Pesten hóban szintén nem a gyönyörök csúcsa autózni naphosszat. Mennyire nincs félelemérzet némelyekben, hogy a tükörradiál nyárigumival elindulnak, amikor esik a hó. Értem én, vásárolni kell menni, meg a gyerekért stb. És zömmel meg is ússzák - pár embernek pedig okoznak néhány kellemetlen percet, szembe csúszkálva-forogva a Szépvölgyin lefelé kb. öttel, majd neki a járdaszegálynek, jó, hogy van. Zsuzsannával leveleztünk tegnap is, ma telefonáltunk, leveleztünk. A gépe mintha haldoklott volna, de aztán észre tért pár bootolás után - nem is tudtam, hogy BG már önjavító windowst csinál :) És repesve várja szívem a szombatot! (ekkora hó esett)
Nagyon hiányzik, pedig csak egy hete, hogy láttam..
Napoleon Boulevard, régi kedvencem, Chagallal együtt. (cserszömörce magok) |
Ajánló
Jubileum 3
2009. dec. 11. 2009. dec. 11. 10:03, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
évforduló
,
Kapcsolat
,
szerelem
|
Rohan az idő, Zsuzsival ma féléve, hogy először találkoztam.
Hála Istennek.
Csütörtök volt, és gyönyörű. (Kővágószőllősi homokkő csiszolat) |
Ajánló
Angyal száll
2009. dec. 10. 2009. dec. 10. 12:21, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
vágy
|
Vannak napok, amelyekre évek múlva is tisztán emlékszel. Megtörtént valami teljesen hétköznapi esemény, ami akkor esetleg nem is tűnt különlegesnek: csak a későbbi fejlemények tükrében vált csodává.
Mintha egy angyal szállt volna be a szobádba, behúnyt szempilláid mögött ma is látod. (Kővágószőllősi homokkő csiszolat) |
Ajánló
Huszonkettedik
2009. dec. 9. 2009. dec. 9. 14:44, papus56,
4 komment
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
szex
|
Egy délelőtti telefon után csak este hétre mehettem, ez van. Mit tegyek, alkalmazkodni kell. Zsuzsi még ezt is lekéste, pedig nem tömegközlekedéssel jött. És a lakás üres volt, biztos nem jött össze, amiről szó volt előtte. Pech. Én mindenesetre lefagytam derekasan. Nem volt öt fok, de legalább nem szakadt, mint a 3-ason egész a Hajdúságig, ott abbahagyta, és száraz utak következtek. Kicsit beszélgettünk, majd elindultunk 'tejfelezni': új vendéglőt javasolt Zsuzsi, azt megnéztük, az Anna-templomnál, a Batthyányi utcában ( pubhouse). Új hely, új szokások: csak egy 'dohányzóasztalnál' volt hely, egy kétszemélyes kanapén. Próbálkoztam, hogy itt eliszogatunk, és a kaját valami rendes asztalnál fogyasztanánk el, de nem volt vevő a pincér az ötletre, állítólag annyira tele voltak (fogjuk rá). Azért leküzdöttük a nehézségeket, a kaja tényleg olyan jó volt, mint a híre, de nem itt leszek törzsvendég. A vörösboruk Vilyan csontszáraz, fogyasztható volt, választék egyféle. Hamar távoztunk, éjfélig beszélgettünk otthon némi vodka kíséretében. Éjjel Zsuzsi úgy aludt mint a lőtt vad, hanyatt zömmel, én gyönyörködhettem benne az ablakon beszűrődő gyenge fényben: a sziluetteket láthattam... Azért aludtam is. Mióta nincs munkája (kb egy hete), azóta háziasszonykodik, süt, főz, takarít, ami vastagon ráfér arra a kétpasis legénylakásra, a házinéni már mondta nekik, hogy ezt a lányt el ne engedjék :). Láttam már tüsténkedni a reggelim kapcsán többször is a konyhában, nagyon céltudatos és határozott a mozgása, mozdulatai, a tevékenysége, látjátok: az én Zsuzsim! A hétvégén muffint csinált, sósat, kukoricával és paprikával, jó lehetett, mert nem maradt... Reggel kis fotózás, kicsit csodálkozott rajta, hogy nem akarok egész alakos képeket csinálni, sőt semmi indiszkrétet, de azok a képek nekem a fejemben vannak, azok az enyémek, és nem törölhetők. Jobbakat meg úgysem csinálnék... Én kértem egyébként, de csak a műkörmökről és a tetkóról akartam fotózni, arcképeim nagyon jók vannak. Majd az illendőség határain belül teszek fel, nem most még, majd, ha lecseréli a mintát, amibe mellesleg bele vagyok szeretve... Plusz a tetkó is fel lesz újítva, azt az első perctől szeretem - mindig megszámolom rajta a számolandókat :), azt nem teszem fel, mert unikum. Reggeli nem volt, elszúrtuk a logisztikát, hiába, ez kölcsönkégli, ahol már n em lakik... Majd legközelebb úgy készülünk (pl: összegyúrva viszem a fasírtot?) Mire a lámpánál kikanyarodtam a Pest felé vezető útra, láttam, hogy ment a boltba. Előkaptam a fotóapparátot, és kb hatvannál lőttem egyet, nem, nem volt balesetveszélyes cseppet sem, a szemközti sávban integettek, de ők már biztosan nem fértek bele egy kép erejéig sem :)) Sikerült! Első képem Róla. Nem a legjobb, mert telefonált, de majd legközelebb. Nehéz volt eljönni, a szívem tele van aggodalommal (sötét szárnyak suhogása, ha valaki tudja, mit jelent ez), amint ezt már azóta valakinek a vállán ki is sírtam, szegénynek. Már szárad.
|
Ajánló
Hétvége
2009. dec. 7. 2009. dec. 7. 7:49, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Családi dolgok
Címkék:
eszembe jutott
,
Kapcsolat
,
szerelem
|
El kell menni itthonról, hogy megforduljon a világ: ágyba kapjam a kávét! (Finoman utalnék a párhuzamra Zsuzsival, megállapítható a szabály: itthon én viszem ágyba, máshol én kapom oda?) Úgy tűnik, keddig nem én kötöm le a gondolatait :(, tudom, hogy feleslegesen aggódom.
|
Click here to create your own Count Down
Ajánló
Várakozás 7
2009. dec. 2. 2009. dec. 2. 19:41, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
bajok
,
Kapcsolat
,
megcsalás
,
szerelem
|
Nem is gondoltam, hogy eddig milyen kényelmes helyzetben voltam. (Jó, gondoltam, de nem foglalkoztam vele.) Eddig ugyanis csak Zsuzsinak kellett alkalmazkodnia hozzám, amikor én ráértem, alibit tudtam kreálni és gyakorlatba ültetni, akkor Ő - nyilván bizonyos korlátok között - fogadókész volt. (Ma tanultam egy nagyon kifejező szót: nyíg /vki/, ez fog betenni nekem)
|
Click here to create your own Count Down
Ajánló
Haiku és szösszenet
2009. dec. 1. 2009. dec. 1. 7:27, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
emlékek
,
Kapcsolat
,
szerelem
,
vers
|
Tilosban (Kovács Márk: Leszállás) |
Click here to create your own Count Down
Ajánló
Huszonegy
2009. nov. 27. 2009. nov. 27. 20:09, papus56,
4 komment
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
étterem
,
Kapcsolat
,
Mozi
,
szerelem
,
vágy
|
Enyhe drukkal mentem csütörtökön Debrecenbe, nem igazán tudtam elképzelni, mi vár rám. |
Ajánló
Csavarodás
2009. nov. 23. 2009. nov. 23. 19:49, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Jövő
,
Kapcsolat
,
szerelem
,
vágy
,
várakozás
|
Összecsavarodott az idő.
|
Click here to create your own Count Down
Ajánló
Dilemma 2
2009. nov. 23. 2009. nov. 23. 9:43, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Fel-le
Címkék:
Kapcsolat
,
odakozmáltam
,
szerelem
,
várakozás
|
Vissza kell, hogy utaljak egy előző bejegyzésre: működött a tudatalattim? |
Ajánló
Várakozás 5
2009. nov. 23. 2009. nov. 23. 7:51, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Kapcsolat
,
szerelem
,
vágy
,
várakozás
|
Valamivel többet gondolok Rád, mint amennyi az időmből telik. |
Ajánló
Szállás
2009. nov. 19. 2009. nov. 19. 18:12, papus56,
2 komment
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
Jövő
,
szerelem
,
szex
,
vágy
|
|
Ajánló
Dilemma
2009. nov. 18. 2009. nov. 18. 20:51, papus56,
még nincsenek kommentek
Kategóriák:
mese a csodáról
Címkék:
eszembe jutott
,
szerelem
,
vágy
|
|









