a 'nem kéne' szerelem

150. poszt!

"Szia, Papus vagyok.Látom, szia. Mi volt, hogy nem hívtál?
Nocsak, elmentettél? Semmi, vidéki munka.
Persze. Mikor tudsz jönni?Hová mikor?
Itt a Móricznál." (emlékeztetőül: Zs is itt lakott a közelben)"Ok, akkor meghívlak egy kávéra, találkozzunk a meki előtt. Miről ismerlek meg?Hozz egy rózsát!Ne csináld, valami kevésbé...Mikor tudsz jönni?Mondjuk... (lapozás a háttérben) péntek délután? Kettő? Neked jó?
Okcsi. Kereslek a virággal!
Helló!
Szia!
"

(az időpont, a hely és a szószerintiség majdnem)

Zsuzsi jól van, éli világát, a párjával pörögnek. Közben én is kaptam két levelet Tőle, és beszéltünk is.

The galway's girl

Tfh. elmész a pároddal vásárolni.

Ő kiválaszt egy blúzt, és boldogan belibeg a próbafülkébe. Hallod kintről a ruhák suhogását, de várakozásoddal ellentétben nem mutatja meg magán, hanem rövid idő múlva kiviharzik, és rád sem pillantva visszaakasztja a helyére a darabot.

Ha ezek után te -legyünk eufemisztikusak: óvatlanul- "galambom"-nak szólítod, mint még talán soha, ő pedig attól kezdve vérig sértődve bojkottálja a veled való kommunikációt, hát igen, eltaláltad a visszaakasztás okát.

Mindenkitől elnézést kérek. Azoktól is, akik örültek a bejegyzésnek, és azoktól is, akik nem. Az utóbbiaknak volt-van igazuk. Ez a bejegyzés nem ennek a blognak a része, idegen test.

Ez a blog másról szólt, más volt a stílusa, és az marad ezután is.

Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt publikálni, miközben csak azt akartam magamnak demonstrálni, hogy ilyen is menne. Tudjuk be a viszontagságoknak és a fájdalomcsillapítók mellékhatásának - persze mind tudjuk, hogy nem az.

A látogatottság-növekedés azonban felébresztett és megriasztott. Megtaláljátok ezt a stílust másutt, ne keseredjetek el. Olvassatok és kommenteljetek.

Hozzáférhető az Esetleírás a linkek között.

Bocsánatot kérek.
2009. november 11. 22:20
Papus56

A kezelések miatt kivételesen hétfőn tudtam Debrecenbe menni. Tulajdonképpen ez amolyan műsoron kívüli látogatás volt, amelyet a következő két-három hét várható megpróbáltatásai miatt ajándékoztam magamnak (nem kell aggódni, túlélem). Általában a számmisztika bűvöletében élek, örülök minden kerek vagy alig kerek számnak, ezt a huszadikat most rendesen elmulasztottam - nem erre koncentráltam, csak jól akartam érezni magunkat.

Nem szeretem ezeket napokat, amikor Zsuzsi 7-ig foglalt, de most nem volt más választásom. Szálazó ködben, megkésve indultam, ezért repesztettem a sztrádán, hogy időben ott legyek, ezek után persze nem a suli előtt, hanem otthon kellett várnom. Persze ha nem sietek, akkor nem így lett volna.

Otthon beszélgettünk egy pohár Salánki kékoportó mellett, a múlt napok történéseiről. Zsuzsi pörög ezerrel, ettől nagyon elfoglalt, sőt tegnap kicsit fáradt is volt. Túl sokat nem is mesélt erről az új dologról, remélem, csak azért, mert korainak tartja.

Utána kapitány, mindketten pisztrángot választottunk - mennyeien készítik, az első falatok után az a gondolatom támadt, hogy ilyen hal nincs is. Erről meg kell győződni a forrásoknál - megyünk Szivásváradra pár hét múlva, két napra (ilyen még nem volt, a legtöbb idő, amit együtt töltöttünk, 18 óra volt, benne egy éjszakával). A tréfli ehhez is jól illett. Kitárgyaltuk a rokonságomat, a barátait, az új spannal töltött full bulis hétvégét, már amennyire hajlandó volt. A baj az, hogy szerintem a suli most kissé félre van szorulva... Lehet, hogy nem is kissé.

Otthon hamar ágyba bújás, még ilyen nyugtalanul soha nem aludt, aztán éjjel bevett valami fájdalomcsillapítót a fejére, de utána sem nyugodott meg. Alig lehetett hozzábújni, így aztán most először vagy négy órát mellette aludtam, de nem vele. Reggelire kőrözöttet kevert ki, előtte leugrott a pékhez, de meghagyta, hogy maradjak ágyban. Nagyon szófogadó voltam, megérte... És nem a később ágyba kapott kávé miatt (na jó, azért is).

Reggel A és D is jöttek, beszélgettünk egy fél órát a világ folyásáról és a szörnyű emberekről - lehet, én is benne vagyok :(
Indulás előtt lightos búcsúzás, majd a posta előtt egy futó ölelés-puszi. Nem mondtam semmit, most az értékes tanácsaim nélkül kell okosnak és ügyesnek lennie. Nekem meg ki kell bírnom, vagy 14-15 nap lesz. Most úgy érzem, egy ilyen szép este után menni fog, mert mennie kell. Köszönöm, Zsuzsi, ezt most neked, nem a sorsomnak Téged. Bár azt is, de azt folyamatosan.

Bár messze nem tudjuk, beteszem a visszaszámlálót nov 24-re, valami kell, hogy csökkenjen.

Már megint sokat jár a szám.

Valószínű a hamis biztonság illúziójába ringatom magam.

Valamelyik nap a lányom és G beszélgetünk, és én elújságoltam az egyik blogon olvasottakat. Meg azt is, hogy hozzászóltam, mire a bloggerina visszaírt, és elmondta, hogy a blogja a disszertációjához való adatgyűjtés céljából született, nem sokára hozzáfog, reméli, amit írtam, igaz, és így felhasználhatja.

Na kb. itt rájöttem, hogy kuss, most remélem, egyikük sem lesz kíváncsi a blogra, mert onnan csak egy természetes kattintás ide :(.

. Hazaérkezés után azonnal a mélyvízben, G a lakásba belépéskor hívott, hogy menjek elé.

Elugrottunk a közeli plázába, a csirkés katonánál ettünk egy jó csípőset. Közben G mesélte az elmúlt 2 nap történéseit, komoly képpel hallgattam is meg nem is. A szemem sarkából figyeltem a képernyőn a reklámot, a Fel! előzetese ment többek között. Ettől nem ment jobban a figyelés, különösen, hogy egyik poénnál elnevettem magam - ez zavart okozott, mert épp nem vidám résznél tartott. Persze el kellett mesélnem a reklámot, sikerült viccesre venni a figurát, hihető volt, hogy ezen nevettem. Brr...

Utána mintaférjként bekísértem két ruhaboltba is. Megállapítottam, amíg válogatott, hogy az eladólányok kiválasztásánál mintha már szakmai szempontok is érvényesülnének, lehet, hogy fejlődünk?

Végigasszisztáltam a próbát is, majd mindent visszaaggattam a helyére - a sikertelenségben nem volt szerepe a mérsékelt érdeklődésemnek.

Ez már annyira hétköznapi, hogy kissé szégyellem publikálni.

Hétfőn hazaérve első dolgom volt ellenőriznem a jelszó-megjegyzés beállításait, mindkettőnk gépén...

Később tovább beszélgettünk a dolgokról, autózás közben, hivatalos ügyeink fogytán. A lány (legyen E) nagyon ügyes, megállapítottam.

A lebukás után persze volt nagy üvöltözés, meg minden, de - ezt én tanúsíthatom - ennek semmi hatása nem volt a férfilélekre. Arra, amelyik addig is, és aztán is természetesnek tekintette a barátnő mamája által pár hónapja megfogalmazottakat:
-Lásd be, kislányom, a fiúdnak nem a hűség az erős oldala.
A srác, anélkül, hogy erről tudott volna, mindent megtett, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak, teljes sikerrel.

De innen szép győzni, mert nem hittem volna, hogy megingatható ez a természetesség.

Este E már megengedte, hogy a fiú érte menjen a munkahelyére, majd együtt hazamenjenek. Ott aztán nagyon komolyan és visszafogottan, mint egy üzleti tárgyaláson (ezzel nem pejorálni akartam sőt), előadta a feltételeit. Ezek jól elképzelhetők, így egy kivételével mellőzöm őket. Az az egy pedig az volt, hogy fel kellett hívni az exet kihangosított telefonnal, és elköszönni tőle. Ezt a srác hajlandó is volt megtenni, de az ex a vonal végén időben ráérzett a szituációra, gratulált E-nek, amiért ilyen ügyesen rángatja a fiút, majd letette a telefont.

Utána E elmondta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor átsiklik a csalás fölött, a fiú jó lesz, ha összeszedi magát, és eldönti a prioritások sorrendjét az életében.

Mindezt olyan hihetetlen nyugalommal, csendesen, korrektül előadva, hogy a srác a végére - és ez még reggel is kitartott - határozott lelkifurdalást kezdett érezni a történtek miatt.

Erre mondtam, hogy ügyes. A telefonálás is jó ötlet, de a nyugalom még jobb, a szokásos üvöltözés csak dacot és ellenkezést váltott volna ki. A srác hétfőn egész nap csak azon bosszankodott, hogy lehetett ilyen h*lye, hogy így lebukott, másnapra mintha kicserélték volna, a tett maga vált a bosszúság tárgyává.

Hölgyeim, tanuljatok.

Van egy közeli ismerősöm-munkatársam-barátom. Ma délelőtt határidős munkán dolgozunk, de teljesen hasznavehetetlen. Négy hónapja szakított az előző barátnőjével, azóta van egy új, aki ma leült a gépe elé, elolvasta a leveleit (a srácét!) és azóta áll a bál közöttük. A kollégám heti rendszerességgel találkozik az előző barátnővel, egy régebbi lánnyal és persze együtt él az újjal. Ez most mind napvilágra került.

Nem sok kell ahhoz, hogy az ember a mennyországból a pokolra kerüljön. Főleg, hogy sakk-matt a helyzet, nincs mit magyarázni, tagadni.

Lehet bevetni a sármot és a sosem-hallott eredeti csajozós dumákat. Vagy mi.

Ugye nem csoda, hogy az utolsó részletig kifaggattam (a lebukásról, reakciókról).

Sziasztok.
(A háttér saját fotóból)
Tegnap történt, hogy végigmelóztam a napot ahogy kell, félig sem végeztem el a dolgaimat, amikor kedves lányom sos hívott kerékpárlánc (mint utóbb kiderült, -lakat) ügyében. Apa kocsiba, úgyis untam a banánt bent, tűz, a benzinkútnál felvettem.

(Zs volt lakása mellett :))). Ezt elég volt nekem tudnom. Hogy lehet ekkora nosztalgiám az után a lakás után? Semmi negatív élményem nincs róla... Összehasonlítva a mostanival, ez sok mindent megmagyaráz - még ha nem is lakáson múlik.

Kapott valakitől egy lakatot hosszú lánccal, és ezt kellett megszakértenem. Szerintem jó, ha meg el akarják vinni, úgyis viszik. Ezt sem rejtettem véka alá... Meg is kaptam, hogy nem ezért hívott.

Miután ez ilyen jól sikerült, nem kellett elmennünk venni egy újat. hirtelen időmilliomos lettem. Leányzó hazaröptetve, én vissza. Kis szaladgálás következett, már a múlt héten kitaláltam, szerdán mi lesz Zs ajándéka, na kitalálni könnyebb volt, ahogy az lenni szokott. Már bentről végigböngésztem a webshopokat, de nem nyert, nem kis részben a bankkártya fölös használata okán.

A harmadik-negyedik üzletben összejött, majd hamar kiderült, nem minden a külcsín, csak a szakember dolgát nehezítettem meg. Azt mondta, 50%, hogy sérülés nélkül megoldja a kérésem. A másik 50 esetén nem kell kifizetni. Na ennek aztán örültem, ha már megvan és dobhatom ki. Végül sikerült, ügyes volt a srác, nem lett baja a cuccnak. (Majd csütörtökön egy mondatot ide beszúrok,nehogy most lelőjem a poént Zs-nál, nem nulla az esélye, hogy feljön olvasni - szia Drágám!).
Amiről szó van, az egy Zippo öngyújtó, rózsaszín-pink közötti színben, zománcozva. A 'srác' aki ügyes volt, gravírozta rá a monogramot, reklám a Mister Minitnek.

Szóval jól elsz*rtam az időt a szaladgálással, a várakozással, stb. Mint ki jól végezte dolgát, megyek haza. G nagyon furcsa volt, legalábbis furán nézett, vajon miért?? Egy órámba telt, amíg rájöttem, hogy évfordulónk van, N éve ezen a napon volt az első randink (már húsz éve ismertük egymást, de addig fel sem merült a közeledés...) És egész nap nem jutott eszembe, sőt roppant elégedetten mászkáltam, hiszen minden fontosat frappánsan megoldottam... És belül vigyorogtam, mint egy jóllakott óvodás. Eddig.

Puff, ezt jól elszúrtam. Pedig szombaton egyszer beugrott, hogy figyelem!!! közeledik!!! Az egész este mosolyszünettel telt, semmim nem volt itthon, és leblokkoltam, semmi épkézláb ötletem nem volt. Főként, hogy megint 10-ig dolgozott (ne kérdezd, melyik volt előbb).

Ezért ma, sugárzó arccal, egy csokorral toppantam be, annak örömére, hogy már N év, 1 napot kibírt velem. És G nagyon örült...

Ma indulás előtt Zs-t elkaptam a chaten, beszélgettünk vagy öt percet, ő is, én is épp indultunk, de nagyon jól esett, hogy csevegett velem, már hiányzott, vasárnap reggel óta nem adott életjelet, nekem ez hosszú... Még 25 óra és Nála vagyok. Hiányzik, sokat jár a fejemben.

Nem kapott színházjegyet, majd legközelebb. Ha találkozunk, nem tudom, tudja-e, hogy nekem tökmindegy, mit csinálunk. Neki nyilván nem, persze egy hangulatos vacsi nekem sosincs ellenemre.

Csattanó

G nem emlékezett az évfordulóra. Akkor miért a mosolyszünet? Vagy az egészet csak a lelkiismeretem játszotta velem? Ilyen az, amikor az egyensúlyozás is sikerül, meg a leesés is, egyszerre... garantált tapsvihar.

Nagyon vártam a találkozást, az elsőt három hét óta, közben az "itt és most állj"-jal, majd a visszafogadással. Nem voltam teljesen tisztában az érzelmeimmel, hiányzott is, vártam is, meg féltem is, nem sikerült-e túl jól a kigyomlálás? Hiszen a versek is elapadtak, kínlódás, abbahagytam, mert nem éreztem őszintének, előtte pedig alig vártam, hogy beugorjon az ötlet, a rím, szellemi-érzelmi kihívásnak tekintettem, hát ez elmúlt. És még vajon mi?

Hat körül elmentem a szállóba, bejelentkeztem, a kocsit letettem, lefürödtem a napi hajtás után, virág a vázába, ital a hűtőbe, és felfrissülve vártam - volna, ha el nem kezdtem volna izzadni mint egy ló, teljesen izgatott voltam. Nem volt meleg egyáltalán, kellemes 23-24 fok, tehát nem ettől. Kimentem a pályaudvarra, a villamoson légkondi, de hiába. Aztán a körúton - volt még 20 percem - kiálltam oda, ahol volt egy kis légmozgás a Duna felől, az segített valamelyest. Hát így vártam Őt. Nem is múlt el ez a kellemetlen érzés, amíg meg nem láttam, mosolygott, lelibbent a vonatról, egyenest hozzám jött, puszi-puszi, 'de csinos vagy' ami tényleg, majd séta a Kríziába vacsorázni. Miközben mentünk a körúton, és beszélgettünk, elmúlt a rossz érzés, a kényelmetlenség, a helyemen voltam, és az mellette volt. Megnyugtató érzés.

Citromos-mentás csirkét ettünk mindketten, Montepulciano D'Albát ittunk, és beszélgettünk mindenféléről. Kellemes este volt nekem, remélem, Ő is jól érezte magát, a kaja biztos, hogy ízlett mindkettőnknek. Vacsora után hazasétáltunk, illedelmesen - néha kívántam, hogy hozzá érjek, de ennek az ideje csak bent a szállóban jött el.

Ittunk egy-két pohárral. beszélgettünk, mellette ültem az ágyon, Ő nagyon szép volt, kedves és közvetlen. Aztán elment fürdeni, én is, és lefeküdtünk. Imádtam a testét.

Éjjel többet aludtam, mint a múltkor nála, de sokszor felébredtem, megnéztem, hozzá bújtam vagy odatettem a kezem a testére - csodálatos érzés volt mellette, jól aludt, de éberen. Én is jól aludtam, amikor aludtam, és szép volt, vonzó és védtelen, amikor nem. Csodálatos az a bizalom, amivel rám hagyja ilyenkor magát. Ez nem is most volt érdekes, hanem a múltkor, amikor teljesen ki volt ütve, aludt nyolcig, akármit csináltam mellette.

Reggel szeretkezés után lementünk reggelizni, majd 11-ig társasjátékoztunk a szobában, a Metrót vittem el, nem túl bonyolult, kezdetnek jó, gondoltam, és lőn. Két játszmát megnyert, a harmadik pedig döntetlen lett, ugyanazon mezőn végeztünk, pedig ezt már nagyon szerettem volna megnyerni. Ez van, majd legközelebb. Sokat beszélgettünk, olvasta Coelhotól a 11 percet, nekem is a héten volt a kezemben, ez még szóba fog kerülni, érdekel a véleménye róla.

Nagyon kedves volt, közvetlen, ragyogott rám, én így éreztem, nem változtak az érzelmeim, szeretem és hiányzik, fél órával elválásunk után küldtem egy sms-t, amire válaszolt is hamarosan. Otthonról elküldte a kiskutya fotóját, amit ígért, előbb, mint én írtam volna.

Beszéltünk, aztán írt is a családtagjairól, sugárzik belőle a szeretet és a ragaszkodás irántuk, hát nem tudom, a mi négyünk összesen nem tud ennyi kötődést mutatni, mint ő egyedül. Csodálatos nő, ahogy megismerem, egyre jobban tetszik, a közvetlensége, a határozottsága, önállósága. Lehetnék hússzal fiatalabb :). Azért van, amitől féltem őt, ez az érzés nem múlik, az aggodalom iránta. Remélem, őt nem terhelem vele, igyekszem nem mutatni, az enyémek hülyét kapnak tőle, és az intimszférájukba való belegyaloglásnak tekintik. Aztán meg úgyis hozzám jönnek sírni meg segítségért,de ez más kérdés. Zsuzsánál ezt nehezen tudom elképzelni, van erre jobb embere, asszem, bár én is felajánlottam neki. Ne kelljen.

Örülök, hogy szeretem, hogy szerethetem. Köszönöm, Zsuzsanna. Szerdán megyek... :))))))

Tuti, hogy ez egy jó kutya

Tisztálkodás alvás előtt